Jelenlegi hely

Címlap » 2015/1

A XX. század első felének társadalmi katasztrófái következtében menekültek áradata hagyta el hazáját. Ez kényszerhelyzetet idézett elő a célországokban, akiket váratlanul ért a vándorlás. A nemzetek megoldást kerestek a helyzetre. Az első világháborút követően már nem lehetett szabadon költözni Európában. A második világháborúban az emberi jogok semmibevétele katasztrófákba torkollott.

„A nemzetközi jogban az emberi gonoszság II. világháborús példátlan mértéke vezetett az emberi individuum önértékének jogi védelméhez, amely az emberiesség ellen elkövetett bűnök nürnbergi megbüntetésén, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatán (1948), a Népirtást tiltó egyezményen (1948), az Emberi Jogok Európai Egyezményén (1950) és a Menekültek státusára vonatkozó egyezményen (1951) keresztül vezetett a mai több tucat emberi jogi egyezményt számláló bonyolult hálóhoz.. A morális megrázkódtatásra erkölcsi válasz érkezett: a háborúban megsemmisített individuum önértéke miatt lett védendő, mert a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (1976. évi 9. tvr.) aláírói fel- és elismerték, hogy az emberi jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek”118

„A nagy katasztrófák után — mint például az első és a második világháború — rendszerint újjáéledt a természetjogi gondolkodás, s ehhez kapcsolódóan az emberi jogok tiszteletben tartása utáni vágy. Mindez az emberi jogok egyetemes deklarációjának a megfogalmazásához vezetett. Az emberi jogok eszmeisége az európai kultúra terméke és szerves része (kiemelés a szerzőtől); gyökerei az emberi pszichikumban keresendők. S mint ilyen arra ösztönözte a jogászokat és politikai gondolkodókat, hogy kigondolják az állampolgári, vallási, nyelvi és kulturális jogegyenlőségen alapuló államjogi és népjogi alapelveket.”119

A Genfi Egyezmény120 védelmét az 1967-es Jegyzőkönyvvel terjesztették ki a világ összes népéből érkező menedékkérőre. Ezt követően esély nyílt a világ valamennyi kultúrájának találkozására a menekültügyben.

A Genfi Egyezményt a Föld 144 országa írta alá 2011. április 1-ig.121 Azonban az aláíró országok közül ténylegesen csak a nyugati államok működtetik a menekültügyi rendszert, és közülük is mindegyik eltérő ellátásban részesíti a kérelmezőket. Amelyik aláíró ország úgy ítéli meg, hogy nincs lehetősége menekültügyi rendszer működtetésére (menekültszállások fenntartására, tolmácsokra és menekültügyi ügyintézőkre, integrációs kiadásokra stb.), az egyszerűen nem, vagy alig nyújtja a fenti szolgáltatásokat. A Genfi Egyezményt aláíró országok közül egyesek tehát jobb ellátásban részesítik a

kérelmezőket (saját gazdasági és emberi jogi helyzetük szerint), míg más országok a minimum feltételeket se képesek nyújtani.

Ennek legtöbbször gazdasági okai vannak. A menekültügy fenntartása igencsak forrásigényes. Jelenleg Magyarországon napi ötezer forintnál is többe kerül122 egy menekült ellátása. Ez meghaladja a magyarországi teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos munkabérét.123

Az Európai Unióba sok Európán kívüli illegális bevándorló érkezik. Kultúrájuk gyakran nagyon távol áll az európai kultúrától. Ez számos konfliktus forrása lehet. Azzal szembesülünk, hogy meg kell értenünk a menekültek által hozott világot ahhoz, hogy hazai jogrendünket alkalmazhassuk.

 

 

Kultúrák találkozása a menekültügyben

 

A menekültügyi meghallgatás során a szó legszorosabb értelmében vett interkulturális találkozás jön létre, mert a kérelmezők többsége idegen, eltérő, messzi, más vallású és nyelvű kultúrákból érkezik. Az afrikai, ázsiai és dél-amerikai kultúrákkal a nyugati ember valaha gyarmatosítóként találkozott. A XX. század közepétől egyre növekvő számban érkeznek bevándorlók a valaha gyarmatként kezelt területekről. Noha ezek a kultúrák igen nagy hatást gyakoroltak az európai kultúrára, köztük az európai modern művészetetekre is, a menekültügyi ügyintőzőknek merőben más jellegű kulturális találkozásokban van részük. Az, hogy milyen kultúrájú kérelmezőt hoz az ügyintéző elé a sors, a migrációs útvonalaktól függ. Európában a leggyakoribb az iszlám és az afrikai kultúrával való találkozás, míg az USA-ban latin-amerikai, elsősorban mexikói kérelmezővel kerül kapcsolatba a menekültügyi ügyintéző.

Az ügyintézőnek a menekültügyi kérelem elbírálásához értelmeznie kell a kérelmező menekülési történetét. A magyarországi interkulturális képzések124 tagadhatatlanul javítják a kultúraközi megértést. Ennek ellenére nyugati kultúránk racionalitásával bírálják el a kérelmeket. Ezen képzések célja az, hogy az ügyintéző gördülékenyebben végezze mindennapi munkáját, nem pedig a jogalkotás és joggyakorlat megváltoztatása. A menekültügyi meghallgatáson az ügyintéző képviseli a nyugati kultúra racionalitását, amivel különböző kultúrák ütköznek. A menekültügyi kulturális találkozások tehát a menekültügyi eljárás során jönnek létre.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültüggyel foglalkozó kormánytisztviselőinek nagy része jogászi diplomával rendelkezik, ezért a nyugati kultúrán belül egy még szűkebb kultúra végzi a kérelmek elbírálását. Ennek során valójában a kérelmezők sokféle kultúrájához képest egységesnek tekinthető nyugati kultúra jogilag meghatározott fogalmaival ítélik meg azt, hogy mi történik egy tőlük távoli, idegen kultúrában. Tényeket állapítanak meg, majd a jog alkalmazásához összevetik ezeket – itthoni jogalkalmazást feltételezve – a magyar jogi normákkal. A menekültügyi eljárásban és döntésben az is tükröződik, hogy miként vélekednek a

kérelmező származási országának viszonyairól125. Fontos a menekültügyi eljárásban, hogy a jogalkalmazást jogi kultúrájú személyek végzik. A jogi kultúra sajátos szakmai és életszemléletet is jelent, amelyet a nyugati világban köztudottan évek alatt (egyetem, szakmai gyakorlat) sajátítanak el a jogász szakemberek.

A kultúra általános fogalmát Goodenough a következőképp határozza meg:

„Goodenough az egyes személy szempontjából nézi a kultúrát: „egy társadalom kultúrája abból áll, amit egy személynek tudnia vagy hinnie kell ahhoz, hogy a kultúra tagjai számára elfogadható módon cselekedjen, méghozzá bármely szerepben, amelyet a kultúra tagjai bármelyikük számára elfogadhatónak tekintenek.” Ezt a tudást az ember nem génjeiben hordozza, hanem a „kollektív szellemi beprogramozással”, azaz tanulás útján sajátítja el a közösségben, ahol szocializációs folyamata zajlik.”126

 

Kultúránkon belül értelmezzük a jogi kultúrát, amelyret Lawrence M. Friedman így ír le:

„…elképzelések, értékek, elvárások és attitűdök (beállítódások) a jog és a jogintézmények irányában, amelyekben valamely közösség vagy valamely része egy közösségnek osztozik.”127

Szükség van arra, hogy a menekültügyben – noha kétségtelenül sokféle kulturális találkozásról van szó – ez a jogi kultúra érvényesüljön. Más szakmai kultúrák ugyanazon tényanyagnak más elemeit tekintik ugyanis relevánsnak, különböző szakmai fontossági szempontjaik szerint. Az egyes szakmák képviselői a saját területükön szintén kapcsolatban állhatnak ezekkel a távoli kultúrákkal. A menekültügyi kérelmek megítéléséhez azonban a jogi szakmai szempontok az előírtak, és leginkább jogi kultúrával rendelkező ügyintéző szükséges ahhoz, hogy a döntések megfeleljenek a jogállam kritériumainak. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen döntéseket kizárólag jogászok hozhatnak, de azt igen, hogy aki a döntést hozza, az jogi értelemben kifogástalan döntést tudjon hozni. Másként – kevésbé a jogilag releváns tények alapján – ítélné meg akár egy mérnök, akár egy pszichológus vagy képzőművész (stb.) a menekülési történeteket. A menekültügyi kulturális találkozások alatt tehát azok a találkozások értendők, amelyek az eljárásban, a menekültügyi intézkedés megtétele során fordulnak

elő. Azokat a találkozásokat, amelyek ezekhez kapcsolódhatnak ugyan (pl. táborok történései, a menekültek és a lakosság találkozása), de az eljárást magát nem érintik, már más jellegű találkozásnak tartom, ezek természetesen nem kötődnek közvetlenül a jogi szakember részvételéhez.

A jogi döntések mögött az üggyel foglalkozó jogászok jogi-szakmai felelőssége várható el. Mindez meghatározza és kifejezi a menekültügyben megvalósuló kulturális találkozásban a fogadó ország arculatát, amely statikusnak tekinthető, különösen a menekültek oldalán tapasztalható sokféleséghez képest.

A menedékjogot kérelmezők kultúrájában a saját jogi kultúrához való viszony tükröződik. Jogi kultúrájuk azért tér el a miénkétől, mert más társadalmi valóságon alapul, amelyből eltérő szokásjog, eltérő írott jog és joggyakorlat ered. A kérelmezők és a mi nyugati jogszemléletünk eltérése a jogi eljárásban is konfliktusok forrása lehet, ami az egyéb kulturális különbözőségekből és sajátos helyzetükből származó ellentétek részeként jelenik meg. A kérelmezők gyakran érzik magukat elveszettnek, erőtlennek és tájékozatlannak a menekültügyi eljárás során. A kérelmezők erőtlensége leginkább abból fakad, hogy teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a befogadó állam hatósági gyakorlatának, amit többnyire nem ismernek, sokszor téves elképzeléseik, elvárásaik vannak. A hatóságokra ugyanakkor a menekülők nagy száma és történetük sokfélesége, a menekülőkre tekintettel fenntartott intézményhálózat mindenre kiterjedően megfelelő és alkalmas működtetése ró nehéz feladatot.

A befogadó államok jogi kultúrája a menekültügyben is az emberi jogok tiszteletben tartását kívánja megvalósítani, azonban alapvető nehézséggel találkozik:

„Az emberi jogok eszméjének univerzalizmusa és a világ kulturális, vallási, gazdasági megosztottságának ténye közötti ellentét az emberi jogi filozófiák egyik fő problémája.

Vajon amikor emberi jogokról beszélünk, illetve ezek nemzetközi jogi rendszerét kimunkáljuk, akkor a nyugati kultúra sajátos értékrendjének foglyai vagyunk-e, akiket saját kulturális meghatározottságuk vakká tesz a másfajta értékek vonatkozásában?128”

Úgy is feltehetjük a kérdést, hogy a menekültügyi eljárásban – miközben a kérelmezők számára az emberi jogok biztosítására törekszünk – hogyan határozhatók meg az idegen kultúrák elfogadásának határai, és egyáltalán figyelembe vehetők-e ezen kultúrák sajátosságai? Ennek a kérdésnek a megválaszolása világnézetünktől is függ. Hiszünk-e abban, hogy az erkölcsnek és az emberi jogoknak létezik-e valamilyen, az egész Föld lakosságára egységesen vonatkoztatható minimuma, vagy úgy gondoljuk, hogy csak az adott közösség kultúrájának szuverén döntése, mit tart az emberi jogok minimumának, vagy egyáltalán elismeri-e ezen jogok létezését?

Az emberi élet és méltóság egyetemes tiszteletének kialakulása a keresztény vallás tanításán alapul: minden ember felebarátunk, akin lehetőségünk szerint erkölcsi kötelességünk segíteni. Az a nézet pedig, hogy az erkölcsnek és az emberi jogoknak létezik valamiféle minimuma, a nyugati világ kulturális hozadéka, amely ezt a világnézetet liberális demokráciájának hirdetésével világszerte terjeszti.

A nem európai kultúrák másként fejlődtek. A világról alkotott eltérő elképzeléseik eltérő társadalmi valóságot eredményezett. Sok társadalomban az emberi jogok egyszerűen nem léteznek és soha sem léteztek.

A nyugati és a keleti emberek gondolkodása bizonyos jól elkülöníthető kulturális sajátosságokat hordoz.

Maros Kitti a következők szerint rendezi táblázatba a jogi gondolkodás mögött meghúzódó gondolkodásmódbeli különbségeket:129

 

Keleti gondolkodásmód Nyugati gondolkodásmód

család- közösség egyén

közösségi hit egyéni hit

ajtók mögötti nőiség nyilvános nőiség

elzárkózás megnyílás

hierarchia egyenlőség

beleszületés érvényesülési verseny

partikularizmus (státuszok) egyetemesség

együttműködés verseny

természeti és társadalmi végső igazság formális jogi racionalitás

személyes megfontolás személytelenség

kollektív felelősség egyéni felelősség

harmónia konfliktus

emberi tudattól független,

transzcendens, fellelhető jog tudatosan alkotott jog

etikai rend legalitás

 

A menekültügyi találkozások során a fenti táblázatban meghatározott kulturális különbségek félreértések és konfliktusok forrásai lehetnek. Bármelyikük, és ezek változata is megjelenhet az eljárásban. E dolgozat terjedelme miatt csak néhány példát mutathat be.

Amikor a keleti gondolkodást nyugati gondolkodásunkkal kíséreljük meg értelmezni, akkor különféle módon viszonyulhatunk a különböző kultúrákhoz és értékrendekhez.

Szabó Gábor szerint lényegében háromféle lehetőségünk van, az etnocentrikus és a relativista felfogás, valamint a mérsékelt univerizmus:

„Az első lehetőség két különböző kulturális hátterű, eltérő értékrendű aktor találkozása esetén az etnocentrikus, vagy más néven kultúrfölényen alapuló magatartás (kiemelés a szerzőtől). Ennek lényege, hogy a kizárólagosságra törekvés határozza meg az interkulturális kapcsolatokat, így a konfrontáció elkerülhetetlen és feloldhatatlan. Az etnocentrikus aktor ugyanis hierarchiába rendezi a kultúrákat, melynek csúcsán mindig a sajátját helyezi el. Emiatt képtelen a célkultúra értékrendjének nemhogy a befogadására, de a megértésére is. Az etnocentrikus magatartásból egyetlen elvárás következik, amely úgy foglalható össze, hogy „alkalmazkodj az enyémhez”, mert az magasabb rendű ,humánusabb, felvilágosultabb, ésszerűbb stb. Ez az attitűd sokak szerint a nyugati kultúra elválaszthatatlan része, mert az jellegéből adódóan expanzív, vagy másképpen imperialista természetű… Az emberi jogok zászlaja alatt sokak szerint a Nyugat elvilágiasodott misszionáriusai masíroznak, akik gazdasági, katonai, politikai erejüket arra használják, hogy partikuláris értékrendjüket univerzálisnak tüntessék fel.

A második modell az etnocentrikus magatartásnak az ellenkezője, a relativizmus (kiemelés a szerzőtől). A relativista hozzáállás éppen a célkultúra értékrendjének, morális rendszerének az elfogadására épül. A relativista aktor mindig igyekszik magát a célkultúra összefüggésrendszerébe helyezni, és annak másságát azon belülről megérteni, elfogadni. A relativizmus egymás mellé rendelt önálló rendszerekként gondol az eltérő kultúrákra, és ezek morális rendszereire…. A relativista ezekből a kulturális értékkonfliktusokból egyszerűen azt a következtetést vonja le, hogy az egyetemes emberi jogok eszméje kimondva vagy kimondatlanul, de etnocentrizmust tükröz. Az emberi jogok szerintük ugyanis az egyetemesség leplébe burkolt partikuláris jogigények csupán. Velük a Nyugat a saját értékrendjét egyszerűen egyetemesnek igyekszik feltüntetni, holott valójában nem az. A relativizmus tehát úgy hajt fejet a kulturális diverzitás előtt, hogy megszüntet minden normatív mércét, melynek alapján az eltérő normarendszerek összehasonlíthatók volnának. A relativizmus ily módon az emberi jogok szempontjából zsákutca, hiszen a sokféleség kritikátlan elfogadása egyenlő a közömbösséggel. A relativista minden, az övétől eltérő embertelen tettre csak annyit mondhat, hogy „más, mint amit az én partikuláris értékrendem alapján helyesnek tartok”. Ha gyereklányok tömegeinek klitoriszát metszik ki a higiénia minimumát nélkülözve valahol Délen, akkor relativistaként nincs morális alapunk tiltakozni ez ellen.”

A harmadik modell a mérsékelt univerizmus (kiemelés a szerzőtől). Ennek lényege, hogy a kulturális és morális diverzitás elfogadásával együtt próbál érvelni az egyetemes morális minimum mellett. Ennek alapján aztán értékelni lehet az eltérő kultúrákat. Az egyetemes morális minimum léte egyáltalán nem zárja ki, hogy az ezt nem sértő értékek egyformán elfogadható módokon realizálhatók és kombinálhatók. Az egyetemes értékek a kiindulópontot jelentik, melyekből egyformán elfogadható, különböző életformák és morális rendszerek bonthatók ki. Vagy megfordítva, a sokféle értékrendet, kultúrát a legkisebb közös többszörös elve alapján köthetik össze az egyetemesnek tekintett értékek.130”

A probléma csak az, hogy két kultúra értékei annyira ellentétesek lehetnek egymással, hogy esetleg nincs legkisebb közös többszörös, ami jellemző a menekültügyben élesen felmerülő ügyek tényanyagára.

A menekültügyi eljárás során valójában kultúrfölényen alapuló magatartásban részesítjük a menedékjogi kérelmezőket. A menedékjog létezése már önmagában hordozza a kulturális imperializmus sajátosságait, mert a saját demokratikus társadalmi berendezkedésünk fogalmait vetítjük ki a miénktől eltérő kultúrákra.

A fentiekből adódik, hogy tehetünk-e mást? Lehet-e másmilyen a kérelmezőkhöz való hozzáállásunk, mint amilyen? A válasz attól függ, hogy mit tekintünk a menekültügy céljának? Az UNHCR (az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala) a következő magyarázatot adja:

 

„Az államok felelősek állampolgáraik alapvető emberi jogainak védelméért. Amikor képtelenek, vagy nem hajlandóak ellátni ezt a védelmet – gyakran politikai okokból vagy diszkriminációs alapon – akkor az egyének emberi jogaik olyan komoly sérelmét szenvedhetik el, hogy el kell hagyniuk otthonukat, családjukat és közösségüket, hogy

egy másik országban leljenek menedékre. Tehát, ha a menekültek nem élvezik saját országuk védelmét, akkor a nemzetközi közösség lép közbe, hogy biztosítsa biztonságukat és védelmüket.” 131

 

A menedékjog célja tehát – amint az már fentebb is említésre került – az alapvető emberi jogok védelme. Amíg a menedékjog célja nem változik, addig a nyugati típusú jogi gondolkodás részeként szolgálja a nyugati kultúra sajátosságaként élő emberi jogok megvalósulását. Ezt a nyugati módon gondolkodó ember érti és értékeli igazán, más kultúrák által nehezen, vagy egyáltalán nem értelmezhető. Gyakorlati oldalról azonban a menedékjog által nyújtott értékeket és hasznokat bármely kultúrából érkező személy megtapasztalhatja.

 

Böszörményi Jenő szerint az emberi jogok védelme felhatalmazást adhat arra, hogy más államok belügyeibe beleavatkozzunk. Ez akár a háború jogosságát is alátámaszthatja (pl. az Iraki háború, afganisztáni katonai jelenlét. Ezeket a háborúkat, ideológiai háborúként is lehetne értelmezni. George Bush egykori amerikai elnök is párhuzamot vont a „terror elleni harc” és a keresztes hadjáratok között, ám ezzel a retorikával a politikailag korrekt nyugati kultúra rosszallása miatt fel kellett hagynia132.)

 

„Az állami magatartás korlátjaként új szabályként jelent meg az emberi jogok védelme; és mindezek intézményes biztosítására a nemzetközi közösség ezeket a jogokat a nemzetközi jog eszközeivel rögzítette és szervezeti struktúrákat hozott létre.

Azzal, hogy az emberi jogok a nemzetközi rendszer strukturális elemévé léptek elő, a szuverenitás korábbi értelmezése is megváltozott. Az államok szuverenitása területük és lakosságuk felett korlátlan volt, az állami főhatalom alá eső területen történtek sem más államokra, sem a nemzetközi közösségre nem tartoztak – ezt a korlátlan szuverenitást volt hivatva védeni a belügyekbe való beavatkozás tilalmának elve. Az emberi jogi gondolkodás előtérbe kerülése nyomán azonban az államok korlátlan szuverenitásuk által védett burkai megrepedeztek, általános meggyőződéssé vált, hogy az államokat polgáraik iránt tanúsított magatartásuk miatt felelőssé kell tenni, és ha kell, felelősségre kell vonni, s ezért más államok és az államok közösségének legitim érdeklődésére tart számot egy-egy állam belső emberi jogi helyzete. Ezt a fejleményt nem pusztán a felvilágosult ész eredményének kell tulajdonítanunk, hanem ezzel párhuzamosan – vagy ekkor talán nagyobb súllyal is – a megelőző évek háborús borzalmainak és azzal együtt járó emberi szenvedésnek, illetve az ezekkel szembeni elkötelezettségnek.133”

 

A hagyományos keleti kultúrák azonban nem a mi kultúránk szerint működnek. Nem úgy gondolkodnak, hogy minden embert egyenlő jogok és kötelezettségek terhelnek, hanem

az egyén jogainak és kötelezettségének a mértékét a társadalmi ranglétrán elfoglalt helye határozza meg.

Maros Kitti megállapítja: „E kultúrákban az egyén, az individuum háttérbe szorul, mert a státusz jelöli ki a helyét a világban, és megadja a kötelezettségeit is, melyek sokkal fontosabbak a jogoknál. Japánban az alanyi jog fogalma teljesen ismeretlen volt egészen a restaurációig, akkor is a Code Civil alapján alkották meg a „kenri”-t, mely a legközelebb áll a francia droit-hoz. E társadalom közösségközpontúságát jelzi az is, hogy a történelem folyamán nem fordult elő olyan helyzet, amikor a jogrendszer védelembe vette volna az emberi jogokat… „A kiálló cölöpöt be kell verni a földbe”-tartja a híres japán mondás.134”

A menedékkérők, elsősorban az afrikai menedékkérők, meghallgatásuk során gyakran kifejezésre juttatják köszönetüket, amiért olyan jól bánunk velük. Általában ilyen formában: „köszönöm Magyarországnak, hogy ilyen jól fogad minket, ad ennivalót és szállást.” Ezek a kérelmezők a menedékjogra nem jogként tekintenek, hanem inkább valamilyen jótékonyságra vagy szokásra, amiben a magyar emberek azért részesítik őket, mert számukra fontosak ezek a hagyományok.

 

Böszörményi Jenő felfogásával szemben Juhász Zoltán Winch gondolatmenetét követve ellentétes álláspontot fejt ki arról a kérdésről, hogy a nyugati kultúrának hogyan kell az idegen, eltérő kultúrák belügyeit kezelnie:

„Winch az erkölcsi tudás relativizmusához érkezik el, azaz azt vallja, hogy az, mi számít erkölcsileg helyesnek, az adott kultúrában érvényesülő erkölcsi gyakorlattól függ. Egy ember identitását az ő közösségi hagyományai határozzák meg, lehetetlen tehát kultúrák közötti erkölcsi konfliktusokat az általános emberi természet fogalmát alkalmazva feloldani. Bár Winch nem mondja ki, de ha ezt a logikát követjük, akkor az emberi jogok eszméje nem követelhet egyetemes érvényességet, az egyetemes emberi természetből fakadó egyetemes emberi jogok feltételezése lehetetlen, mivel az „emberi természettel” kapcsolatos elgondolások eltérőek minden kultúrában. Nem lehet számon kérni tehát a nyugati jogi kultúra „termékeit” más társadalmak jogi kultúráján, ha valaki ezt teszi, a szellemi gyarmatosítás bűnét követi el. Egy ilyen érvelés elfogadása megkérdőjelezi olyan jogi elvárások egyetemességét, mint például az emberi szabadság vagy az emberi méltóság középpontba állítása a jogrendszerben.”135

Ebben a felfogásban: „Nem lehet számon kérni tehát a nyugati jogi kultúra „termékeit” más társadalmak jogi kultúráján136”

Ha valaki számonkéri a nyugati jogi kultúra „termékeit”, akkor szellemi imperializmust követ el.

 

A menekültügyi eljárás gyakorlatában az ügyintéző a fentebb tárgyalt felfogások közül Böszörményi Jenő értelmezését alkalmazza, kultúrfölényen alapuló magatartást gyakorol:

„Minden érintkezésben, amikor egy kultúra talányát kívánjuk megfejteni, voltaképpen saját kulturális hagyományainkat, a ránk jellemző gondolkodási módot vetítjük rá az adott kultúrára – már csak azért is, hogy arról egyáltalán szólni tudjunk. … Egy miénktől eltérő kultúrát eleve úgy tudunk csak megérteni, hogy – saját kultúránk bűvköréből ki nem bújván – sajátunkat vetítjük rá arra s e kultúraközi találkozásból próbálunk valami következtetést kicsiholni.”137.

 

Kultúrádat kultúrámmal értelmezem: a menekültügyi meghallgatás során ez azt jelenti, hogy egy ’idegen’ kultúrát, - a kérelmezők személyes menekülési történetén keresztül – a saját demokratikus jogállami fogalmaikkal bírálnak el. Ezek a „demokratikus jogállami fogalmak” a kérelmezők számára sokszor értelmetlenek.

A nyugati országokban megvalósuló liberális demokrácia138 azonban nem engedheti meg, hogy jogrendszereiben idegen kultúrák befolyása érvényesüljön. Ugyanakkor ez a befolyás más kulturális területeken lényegében szabadon érvényesülhet, így a művészetekben, építészetben, orvostudományban stb. A menekültügyi kulturális találkozás ezektől a más típusú kapcsolatoktól gyökeresen különbözik. Itt nem mellérendeltség van a felek között, hanem alá-fölé rendeltség, ami a hatósági eljárásból következik.

A nyugati társadalmakban élők általában két nézőpontot vallanak magukénak a migrációval kapcsolatban. Az egyik nagyon elutasító, a másik megengedőbb. Az elutasító nézőpont szerint a menekültek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, betegségeket terjesztenek és bűnözésre hajlamosak. A másik, liberális nézőpont az előbbieket tagadja, ahogy Petővári Bence írja:

„Két meglehetősen gyakori feltételezés, hogy az irreguláris migránsok mindenféle illegális cselekményekben vesznek részt, és hogy terjesztik a fertőző betegségeket, különösen a HIV/AIDS-t. Ezek meglehetősen általánosító gondolatok. Természetesen vannak közöttük ilyenek, de legtöbbjükre ez nem igaz. Ezt a tévhitet elsősorban a médián keresztül átáramló hírek generálják, ám látni kell, hogy ezzel kriminalizálják és démonizálják az összes bevándorlót, nehezebb helyzetbe hozva azokat akikre ez nem igaz, és elterelve a figyelmet azokról, akikre viszont igen.

Egy másik, az irreguláris migrációt a szuverenitást és az állambiztonságot veszélyeztetőnek interpretáló feltételezésekkel kapcsolatos probléma az, hogy az ezzel kapcsolatos viták általában nélkülözik az objektivitást, és polarizálttá válnak. A liberálisok, emberi és civil jogokat védő csoportok és ügyvédek minden, a migránsokkal kapcsolatos rossztettet tagadnak, és „követelik” a határellenőrzés leépítését. Ezzel csak megerősítik a másik oldalt – s végül ott találjuk magunkat, hogy alig találunk olyan

kutatót vagy politikust, aki objektív, pártatlan, a személyes indulatokat mellőzni képes álláspontot képvisel139.„

„Ezek az ügyvédek (a migránsokat védő ügyvédek) általában azt is hangsúlyozzák, hogy magát a menekültjogi kérelmek elbírálását is fenyegeti az a hozzáállás, amelyet az irreguláris migrációval kapcsolatos esetekről szóló hírek az átlagember, a politikusok, sőt, a migrációs hivatalokban ülő köztisztviselők gondolkodásában, mentalitásában elültetnek.”140

 

A hivatalos nyelvhasználat is tükrözi azt, hogy miként vélekedünk a migránsokról. Az Európa Tanács törekszik a politikai szempontból korrekt kifejezésmód használatára: az Európa Tanács Parlamenti ülés, 1509 (2006) Határozat az irreguláris migránsok emberi jogairól, 2006. június 27. 7. pontja szerint:

„A Tanács előnybe részesíti a „irreguláris migráns” kifejezés használatát, olyan kifejezésekkel szemben, mint „illegális migráns” vagy „papírok nélküli vándor. Az ’irreguláris migráns’ kifejezés természetesebb és például nem hordozza magában az ’illegális’ kifejezés megbélyegzettségét. Az ’irreguláris migráns’ kifejezést részesítik előnybe a vándorlással foglalkozó nemzetközi szervezetek.”141

 

Clare Grieve és Dhananjayan Sriskandarajah munkájukban táblázatos formában mutatják be, hogyan változik az angol nyelvben az illegális bevándorlókként ismert emberek megnevezése attól függően, hogy ki mely módon viszonyul a migránsokhoz142:

 

Terminus Hol használják Megjegyzés

Irreguláris * Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) * Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) * Organisation for Security and Cooperation in Europe * Glogal Cosmmission for Internatonal Migration * Az irreguláris migráció egy összetett kifejezés, inkább informális szinten használatos * A közvélemény számára ez a kifejezés kevéssé elfogadott.

Illegális * Kormányok * Európai Unió * Sajtó * Az ’illegális’ kifejezés a kriminalitással mutat kapcsolatot. * Az illegális migráns ki van téve a kiutasításnak, amely sokkal inkább adminisztratív, mint bűnügyi cselekmény. * Azzal, hogy valakit illegálisnak minősítenek, ki van téve annak, hogy az emberi jogainak védelme sérül, vagy legalábbis ennek kockázata felmerül. * Annak a menedékkérőnek az engedélye, akit ’illegálisnak’ minősítenek, szintén veszélybe kerülhet.

Undocumented,

„sans papier” (papírok

nélküli) * Nem kormányzati szervezetek (NGO-k, pl. PICUM) * Ez a kifejezés elég kétértelmű. Azokat is így nevezik, akiknek nincs papírjuk és azokat a bevándorlókat is, akiknek adatait nem regisztrálták. * Nem pontos kifejezés az összes kiutasítással veszélyeztetett bevándorlóra.

Unauthorised

(”jogszerűtlen”) * Belügyminisztérium (pl. Nagy-Británniában) * Nem minden kiutasítással fenyegetett migráns ilyen. * A belépés során történik szabálytalanság.

Bármi is legyen azonban a kérelmező megnevezése, az ügyintéző (és ugyanígy a kérelmező is) saját származási országának kulturális meghatározottságú előfeltevéseivel vesz részt a menekültügyi meghallgatáson:

 

„Előfeltevéseinket lényegileg kultúránk adja számunkra. Az, amit az emberben s kapcsolataiban feltárunk, nem valamiféle merő létben, hanem ennek általunk értelmezettségében gyökeredzik…. Minden emberi következtetésben a tudatosan vállalt és megfogalmazott premisszákon túl egy többnyire figyelembe sem vett, noha alapvetőként meghatározó és pályánkat eleve kijelölő kulturális függőség is érvényesül. Hiszen kultúránk eleve olyan előfeltevésekre épül, amelyeket nem is nevesítünk – és amiket nem is szükséges nevesítenünk, mert erkölcsi megfontolásaink, intellektuális dolgaink általában mindig már adott (elfogadott és gyakorolt) kultúrán belül vetődnek fel és annak részeként öltenek formát.”143

Az itt leírtak nem okoznak gondot hasonló kultúrák találkozásánál, minél eltérőbbek azonban a menekültügyben találkozó kultúrák, annál nagyobb esély van rá, hogy a fentiekben leírt kulturális meghatározottságon alapuló előfeltevések miatt nem jön létre megértés a pontos tolmácsolás ellenére se.

 

A zsidóság elleni bűncselekmények a II. világháború időszakában, vagy a kommunizmus áldozatainak üldöztetése. Az európai kulturális-történelmi beidegződés révén jól beleillik a közgondolkodásba, ezért értelmezése nem okoz valódi gondot. Azonban kultúraidegen menekülési történet esetén már nem mindig tudjuk értelmezni az üldöztetést, és a nemzetközi védelem iránti kérelem könnyen elutasításra kerülhet.

A másik kultúráját sokszor azért nem tudjuk elfogadni, mert a mi kultúránkban az adott gondolkodásmód már nem él. A kérelmezők számára például a vudu átok kimondása már önmagában épp annyira valóságos, mint az európai gondolkodás számára a vallási vagy politikai okból történő valódi üldöztetés. A mi modern kultúránkba azonban nem illik bele az átok. Nem hiszünk benne. Az átkozódás nálunk csupán rossz modorra vall, esetleg szóbeli sértést valósít meg, ezért elutasítjuk az elátkozottságot, mint releváns menekülési okot. Tulajdonképpen csak arról van szó, hogy amíg az üldöztetés és a háború borzalmai élénken élnek a nyugati kultúrában, addig pl. a vallási alapú vagy boszorkányságból eredő átok évszázadok óta kitörlődött a közemlékezetből. A jogi kultúrában pedig különösen régen nem élő már ez a hagyomány. Nem fogadjuk el valósnak és ezért jogosnak sem a vudu átok elől menekülők védelmi igényét. Úgy gondoljuk, a kérelmezők kitalálják ezt, vagy csak értelmetlen babonáról van szó, amit figyelmen kívül kell hagyni, hiszen nem alapoz meg nemzetközi védelmi igényt. Nyilvánvalóan más a helyzet akkor, ha az átok következménye a Genfi Egyezmény értelemében vett tényleges fizikai üldöztetésként is megvalósul, mert ekkor már az Egyezmény alapján jogosultak védelemre a menekülők.

Magyarországon ugyan már Kálmán király 1110-ben kelt Decrétumának 57. § kimondta, hogy boszorkányok pedig nincsenek (pontosabban Kálmán király csak a boszorkányok egyik típusának, a strigáknak létezését vonta kétségbe.144). A boszorkányok létezésének

hite és a hozzájuk köthető hiedelmek oly makacsul tartották magukat, hogy még 1756-ban is volt boszorkányégetés Magyarországon. (Svájcban 1782-ben égettek legutóbb boszorkányt.145)

A felvilágosodás következményeként a közgondolkodás megváltozott, az európai hatóságok eltávolodtak a mágikus gondolkodástól. Ennek az eltávolodásnak pedig egyenes következménye a menekültügyben sok olyan kérelem elutasítása, ahol önmagában a vallási átok miatt hagyja el hazáját a menekülő.

A menedékjogi eljárás során előfordul, hogy a kérelmező ősi, mitikus gondolkodása – amelyhez hasonló gondolkodás korábban Európában is megtalálható volt – beleütközik az eljáró menekültügyi hivatal modern racionalitásába. Mintha az európai középkor gondolkodása kerülne közvetlen kapcsolatba a jelenkori jogászi gondolkodással és logikával. Az eredmény nem kétséges, győz a modern jogászi gondolkodás.

A természetfölötti okokra hivatkozó kérelmezők többsége azonban azzal a hittel vesz részt a menekültügyi meghallgatásán, hogy az általa előadott okok elégségesek a státusz nyújtásához, pedig menedékjogi szempontból általában irreleváns okokat hoznak fel. A kérelmezők kultúrájában ezek az okok teljesen relevánsak, ezért nem is értik, miért nem fogadja el a hatóság ezen érveket, hiszen saját gondolkodásuk szerint teljesen érthető és logikus az érvelésük. A menekültügyi ügyintéző a saját kultúráján keresztül értelmezve jegyzőkönyvezi a kérelmezők előadását, de a menekülési történetet irreleváns indokként kezeli és elutasítja a kérelmezőt.

Ezek a kulturális jelenségek nem kivételek, az afrikai kérelmezők mintegy harmadának menekülési történetében szerepel a vudu elsődleges menekülési okként, vagy azzal kapcsolatban áll a menekülés oka. Ez azt is jelenti, hogy sok kérelmező azért nem részesíthető nemzetközi menedékjogi védelemben, mert kultúrája túlzottan eltér nyugati kultúránk jelenlegi társadalmi valóságától.

Az elutasított kérelmek magas száma annak is tudható be, hogy a kulturális különbségek miatt a kérelmezők olyan sérelmekkel állnak elő, amelyek akár valósak is lehetnek, de menedékjogi szempontból irrelevánsak.

A menekültügyi hatóság saját ugyanazon mércéjével méri meg a különböző kultúrákból és különböző fejlettségi szintű országokból érkező, különbözőképpen iskolázott embereket. Sok ország állapota nagyon eltér a magyarországi viszonyoktól; pl.: rabszolgaság, gyerekmunka, vudu varázslók, vérbosszú stb. a mindennapi élet szerves részei. Képzeljük el, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol nincsenek állások, ahol az orvoslást mágusok végzik, ahol a jogvitákban a falu vénei határoznak, ahol a vallás szabályai írják elő a mindennapi élet gyakorlatát, és ahol nem aktatáskával, hanem esetleg Kalasnyikovval a kezükben közlekednek az emberek. Amikor az elmaradott országokból egy menedékkérő nyugatra érkezik, ezt a háttér-világot hozza el a találkozásba, ezért a feladatunk ennek értelmezése jogrendünk szerint.

A menedékjog a nyugati kultúra „terméke”, annak politikai beidegződése, kultúrája hívta életre, és ez alapozza meg létjogosultságát. Kulturális meghatározottsága miatt a menedékjog semmilyen tekintetben nem lépheti át létrehozó kultúrájának határait: se céljaiban, se fogalmaiban.

Egyrészről jól meg kell ismerni a kérelmezők kultúráját, hogy – a Genfi Egyezménnyel összhangban – minél jobban elbírálható legyen a kérelem. Másrészről viszont nem megengedhető, hogy a menekültügyi döntést a kérelmező kultúrája szemszögének figyelembe vételével bíráljuk el, mert ez olyan mértékű szubjektivizmushoz vezetne,

amely ellehetetlenítené a menekültügyet, végső soron a saját kultúránk érvényesülését. Más kultúrák figyelembe vétele elősegítheti az elismeréshez szükséges jogi okok fennálltának vagy fenn nem álltának megállapítását.

Fontos cél továbbá a nyugati kultúra önazonosságának megőrzése. A fentiek miatt csak az minősülhet a menekültként elismerés alapjának, amit a nyugati kultúra – a nemzetközi jog által is meghatározott feltételek alapján – megenged. A menekültügyi kulturális vizsgálódások legfőbb célja az, hogy amikor a saját nyugati szemléletmódunkat rávetítjük egy idegen kultúrára, akkor az segítse az idegen kultúra – elsősorban jogi szempontú – értelmezését.

 

 

Menekülési történetek típusai és menekültügyi megítélésük

 

A nyugati gondolkodás törekszik a rendszerelvűségre. Racionális kultúránkból fakad, hogy pontokba tudjuk szedni a menedéket kérelmezők menekülési okait, vagy legalábbis kísérletet merünk tenni erre. A menekülési okok ilyenfajta csoportosítása, sablonosítása, magában hordozza annak a veszélyét, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatóságain dolgozó menekültügyi ügyintézők mérlegelésében háttérbe szorulhatnak az adott ügy egyes személyes aspektusai, mert gondolkodásuk e tekintetben a sablonokban megadott keretek szerint alakulhat. A 2013-ban tapasztalt kérelmező áradat hatására – a nyilvánvalóan alaptalan146 kérelem miatt hozott elutasító határozatok esetén – bizonyos gyakori származási országok esetében országinformációt is tartalmazó sablonokat alapul véve dolgozhat a menekültügyi ügyintéző.

A menekülési történetek általános megértése, értelmezése szempontjából az egyéni történetek feldolgozásának elősegítésére – de semmiképpen sem sablonosításukra – érdemesnek tartom a történetekben szereplő menekülési okok típusait összefoglalni. Ezek bemutatják, hogy a menekültügy találkozások során az ügyintéző milyen hivatkozásokkal találkozik általában:

 

1. Családi viszály: Itt a menekülés oka az, hogy a kérelmező valamelyik családtagjával, vagy másik családdal konfliktusba került.

Három altípusát különíthetjük el: az öröklési vitát (földvitát), vérbosszút, és az un. Rómeót, valamint ezek kevert formáját. A leggyakoribb az öröklési vita. A kérelmezők többsége esetében az öröklési vitát földvitára pontosíthatjuk, mert a hagyományos társadalmakban a föld birtoklása képezi az örökséget és a megélhetést. A kérelmező általában arról számol be, hogy egy családtagja, jellemzően elhunyt apjának fivére, kisemmizte őt az örökségből és életére tör, nehogy jogot támaszthasson a föld birtoklására. Esetleg a kisemmiző nagybácsi gyilkolta meg a kérelmező apját, néha a

„gonosz” nagybácsi szerepét más szereplők töltik be, például fivérek, féltestvérek, a kérelmező mostohája vagy annak rokonai stb.

Vérbosszú: A vérbosszú általában a kérelmező családja és egy másik család közt áll fenn, gyakran már évek óta, de akár generációkon át. A nők és gyermekek általában mentességet élveznek a vérbosszú alól. A családok férfi tagjai azonban egymás kiirtására törekednek. A vérbosszú alapja valamilyen múltbéli konfliktus. Általában gazdasági természetű ok vagy becsületsértés, aminek következtében az egyik család a másik család egy tagját megölte, és e két család igyekszik egymás kiirtására.

„Rómeó” történet: a kérelmező szerelmes egy lányba, akit akár teherbe is ejtett, általában a lány családja ellenzi a kérőt, mert szegény vagy vallásilag, etnikailag eltérő. Általában a lány számos fiútestvére üldözi a kérelmezőt.

Egyéb családi probléma: pl. a családon belüli erőszak.

Menedékjogi relevancia: A családi ok jellemzően személyes konfliktus, így menedékjogilag nem releváns, a kérelem nyilvánvalóan megalapozatlan. Vizsgálni kell, hogy a kérelmező igénybe vette-e a származási országa szerinti hatóságok segítségét, vagy nem is fordult hozzájuk. Ha nem fordult rendőrségi védelemhez, akkor ezt miért nem tette meg. Az oltalmazotti elismerés során releváns, ha a kérelmező ki tudja menteni, hogy miért nem vette igénybe a belső menekülési alternatívát, miért nem kért segítséget a rendőrségtől, akkor a Met.61. §: „b) a kínzás, kegyetlen, embertelen megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása” alapján a kérelem megalapozott lehet.

2. Gazdasági ok: A kérelmezők zöme szegény, fejlődő országból származik, ahol általában ők is rossz anyagi körülmények között élték az életüket. Sokan azt nyilatkozzák, hogy munkanélküliségükre visszavezethető megélhetési gondjaik miatt hagyták el hazájukat, egy jobb élet reményében. (A gazdasági ok gyakran családi viszály pl. örökösödési viták miatt keletkezik, amelynek következtében a kérelmező elveszíti a megélhetését nyújtó család anyagi támogatását.)

Menedékjogi relevancia: Önmagában a gazdasági ok irreveláns. Nem részesíthető a kérelmező kizárólag gazdasági okból nemzetközi védelemben.

3. Egészségügyi ok: A kérelmező származási országában a szociális ellátórendszer nem elég fejlett ahhoz, hogy a kérelmezőt gyógyítsa, kezelje, ezért a kérelmező Európába jön kezeltetni magát.

Menedékjogi relevancia: Megalapozhat védelmet, mert kegyetlen, embertelen bánásmódot valósítanánk meg, ha súlyos, kezelést igénylő betegségben szenvedő kérelmezőt visszaküldenénk hazájába, akit így – kezelés hiányában – a biztos halálba küldenénk, ezért oltalmazotti státuszt alapozhat meg.

4. Általános biztonsági helyzet: A kérelmező arról számol be, hogy lakóhelyén vagy származási országában rossz volt a biztonsági helyzet. Háború, polgárháború vagy súlyos harci cselekmények miatt hagyta el hazáját, mert féltette életét.

Menedékjogi relevancia: menekültügyben a leggyakoribb elismerésre okot adó körülmény, a pozitív döntések java része ezen az alapon születik a Met. 61. § c) pontja alapján („a polgári személy életének vagy testi épségének súlyos fenyegetettsége, amely nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktus során alkalmazott megkülönböztetés nélküli erőszak következménye.147”)

5. Politikai ok: A kérelmező személyes érintettsége többféle mértékű lehet: csendes szimpatizáns, tüntetéseken részt vett, párttag, pártban, politikai szervezetben fontos szerepe volt.

Menedékjogi relevancia: genfi ok, de nehéz valószínűsíteni az üldöztetést.

6. Bűncselekmény: Sokan olyan bűncselekményt követtek el, amely miatt elmondásuk szerint származási országukban üldözik őket, és ha hazatérnének, akkor halálbüntetésben vagy embertelen, megalázó bánásmódban lenne részük. A bűncselekmények megítélése a kultúrák és a rajta alapuló jog miatt eltérő lehet (pl. a homoszexualitást és a valláselhagyást halállal büntetik egyes iszlám országokban, míg nálunk a törvény nem bünteti ezen cselekményeket.) Néhány kérelmező gyilkosságot követett el és egyszerűen nem akar börtönbe vonulni, mert az ottani körülmények miatt félti az életét.

Menedékjogi relevancia: Vizsgálni kell a Met. 61. § alapján a) a halálbüntetéssel fenyegetés; b) a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása pontjaiban való érintettséget. Oltalmazotti elismerésre adhat okot, illetve ha a kérelmező elismerésével szemben kizáró ok merül fel, akkor befogadottként elismerhető a kérelmező.

7. Vallási ok: Két gyakori csoportja van: a vallási háború, a hívők egyik csoportja konfliktusban áll a másik csoporttal (pl. síita és szunnita muzulmánok), illetve különböző vallások között, vagy a hitelhagyás. Ha az országinformációk szerint az üldözés ténye fennáll, akkor lesz oltalmazott, ha őt személyesen nem üldözték, de fennáll a veszélye, hogy üldöznék. És akkor lesz menekült, ha személyes üldöztetés tényéről hitelt érdemlően be tud számolni a kérelmező.

Menedékjogi relevancia: genfi ok, de nehéz valószerűsíteni az üldöztetést, az országinformációknak nagy szerepe van.

8. A többségi társadalomtól eltérő szexuális irányultság: Mivel a migránsok többsége férfi, ezért itt a homo- ill. biszexualitás szokott a leggyakoribb lenni.

Menedékjogi relevancia: genfi ok, országinformációk döntő jelentőségűek.

9. Női okok: Olyan okok tartoznak ezen kategóriába amelyek a nőiességgel kapcsolatosak: pl. nemi szervek csonkításában való részvétel, vagy az előli menekülés, emberkereskedelem útján prostituáltként kerültek Európába.

Menedékjogi relevancia: oltalmazotti elismerést alapozhat meg, a kérelmező által elszenvedett kegyetlen, embertelen bánásmód miatt, vagy az idegenrendészeti törvény alapján emberkereskedelem áldozataként kaphat védelmet.

10. Faji okok: A kérelmezőt valamelyik emberi rasszhoz való tartozása miatt éri sérelem.

Menedékjogi relevancia: genfi ok, országinformációk döntő jelentőségűek.

11. Nemzeti hovatartozás miatti okok: A kérelmezőt valamelyik nemzethez való tartozása miatt éri sérelem.

Menedékjogi relevancia: genfi ok, országinformációk döntő jelentőségűek.

12. Kombatáns148, felkelő: A kérelmező állítása szerint reguláris vagy irreguláris hadseregben harcolt, és nem az ő csoportja győzedelmeskedett, amiért a hatalomra jutó csoport üldözi. Menedékjogi relevancia: Akár oltalmazotti státuszt is megalapozhat.

13. „Babonás” okok: Lényegében értelmezhetetlen okok a nyugati kultúra számára. A kérelmező olyan hitben él, hogy őt üldöztetés éri származási hazájában, de ezt az üldöztetést nyugati fogalmainkkal nem tudjuk alátámasztani. pl. „vudu átok sújtja”. Menedékjogi relevancia: Valószerűtlenség, életszerűtlenség miatt elutasításra kerül.

14. A kiskorától kezdve egy másik országban menekült életmódot folytató: Az, hogy egy tartomány biztonságos származási régiónak tekinthető a kérelmező vonatkozásában, nem csak az aktuális biztonsági helyzettől, hanem attól is függ, hogy az adott tartományba élt-e huzamosabb ideig a kérelmező. Ez egy különleges eset, mert itt a kérelmezőt nem éri különösebb üldöztetés, viszont szülőhazájába nem küldhető vissza, mert az embertelen bánásmódnak minősülne. Például a nem Afganisztánban nevelkedett afgán állampolgárokat oltalmazott státuszba részesítheti a menekültügyi hatóság, mert Afganisztánba nem térhetnek vissza.

Menedékjogi relevancia: Akár oltalmazotti státuszt is megalapozhat.

15. Egyéb okok: Olyan teljesen egyedi menekülési okok, amelyek a fenti okok egyikébe sem sorolhatóak be.

Menedékjogi relevancia: A tapasztalatok alapján zömében irreveláns, bár az egyébbe bármi belefér, ezért lehet közte olyan ok, ami megalapozza az elismerést.

 

A kérelmezők általában egy okra hivatkoznak, de az sem ritka, hogy van aki többet is említ. Több ok esetén a kérelmező általában rangsorolni tudja, hogy elsősorban miért hagyta el országát, de az is előfordul, hogy csak az emberi jogok általános hiányára hivatkozik, amit példákkal támaszt alá. A menekülési okok gyakran össze is függenek.

„Mivel a gyenge gazdaságok és államok általában együtt járnak, az emberek rendszerint mind a szegénység, mind az emberi jogok megsértése elől próbálnak menekülni, és az ilyen többszörös motiváció esetén nehéz elválasztani egymástól a migránsokat és a menekülteket.”149

 

A menekültkérők közt élénk információcsere folyik a menekülési történeteikről, aminek eredményeként ugyanaz, vagy nagyon hasonló történet egymás után többször is előjöhet egy adott időszak menekültügyi meghallgatásai során.

A menekültügyi ügyintéző egyúttal „vizsgáztató” is, aki ki akarja szűrni a nemzetközi védelemre nem jogosult személyek közül a jogosultakat. A menekültügyi ügyintéző legfőbb feladata tehát az, hogy elhatárolja a „valódi menekülteket” a menedékkérő illegális migránsok tömegéből. Az ügyintéző „kikérdezi” a kérelmezőt a származási országinformációkról, a meghallgatás során különös hangsúly kerül az üldöztetés tényének vagy annak hiányának a felderítésére.

Az ügyintézőnek a kulturális különbségeken túl figyelembe kell vennie az iskolázottságbeli különbségeket is. A kérelmezők gyakran analfabéták, de többségük iskolázottsága az általános iskolán nem terjed túl. Ebből az következik, hogy a menekültügyi ügyintézőnek tudnia kell úgy megfogalmaznia kérdéseit, hogy azt a meghallgatott személy a meghallgatás során képes legyen értelmével felfogni. Ha a kérelmező nem érti az ügyintézőt, mert az számára túl bonyolult kifejezéseket,

fogalmakat használ, akkor az ügyintézőnek egyszerűbben kell megfogalmaznia a kérdéseit. Az ügyintézőnek a kérelmező gondolkodási szintjén kell feltenni kérdéseit a meghallgatottnak. Ha a kérelmező egyszerűbben sem érti a neki intézett kérdést, akkor magyarázatára is sor kerül (példákkal, körülírással és azzal is, hogy többféle megfogalmazásban hangzik el ugyanaz a kérdés).

A menekültügyi ügyintéző lényegében csak azt ismerheti el, aki többször is ellentmondásmentesen vagy kevés ellentmondással bíró, tehát hihető, valószínű és az országinformációs központ jelentéseibe beleillő történetet ad elő.

Továbbá oltalmazotti elismerésben részesülhet az a személy, akinek származási országát olyan országnak tekinti az országinformációs központ információi alapján a menekültügyi osztály, amelynek lakosai az elbírálás idején az emberi jogok oly nagyfokú sérülését szenvedik el, hogy szinte automatikus védelemben részesíti a menekültügyi hatóság a külföldit, miután a származási országot az országinformációs kérdésekre adott válasz alapján valószínűsíti. A fenti esetekben oltalmazotti védelemhez már elegendő az is, hogy nem volt közbiztonság, a kérelmező féltette az életét, ezért elmenekült.

Ha a kérelmező története valamilyen személyes érintettséget is tartalmaz, hihető módon (ellentmondásmentesen, országinformációkba beilleszthetően, valószerűen), esetleg még tárgyi bizonyítékokkal is alátámasztva (fotó, ítélet stb.), akkor a kérelmező magasabb fokú nemzetközi védelmére, menekültkénti elismerésére is sor kerülhet.

„Az igazi kérdés, nem az, üldözték-e a menekülőt mielőtt eljött, hanem az, mi történne ha visszaküldenék?”150

Emiatt az országinformációk játsszák végső soron a kulcsszerepet a menekültkénti elismerésben, hiszen csak a kérelmező nyilatkozata – jóllehet valószerű és ellentmondásmentes – önmagában még nem jelenti azt, hogy valóságos is.

Úgy gondolom, Petővári Bence fogalmazza meg a menekültügyi eljárás kulcsát, amely szerint nincs rá semmiféle garancia, hogy a nemzetközi védelemben részesített személy valóban menekült és nem gazdasági vándorló. Ez a probléma rámutat a menekültügyben rejlő szubjektivizmus lehetőségére:

„A migráció indokát legtöbbször a vonzó- és taszítóerők valamiféle kombinációja adja. A menekülők és a vándorlók között tehát éles megkülönböztető vonalat húzni nagyon nehéz, ha nem lehetetlen. Egy menekültjogért folyamodott migráns esetében csupán a menekülést potenciálisan okozó körülmények vizsgálhatók meg: arra, hogy az illető valóban menekült és nem gazdasági vándorló, nincs semmiféle garancia.”151

Az „álmenekültek”, a gazdasági vándorok útját – végső soron az itt felhozott szubjektív megítélést – egyengeti az, hogy kulturális okokból is tartalmaz „kiskapukat” a magyar menekültügyi rendszer. Olyan kulturális meghatározottságunkból eredő szabályok alkalmazásáról van szó, amelyek egyértelműen eltérnek egyes idegen országok kultúrájától, és ha a kérelmező ezekre hivatkozik, nem vizsgálhatjuk, hogy egyébként a valóságot állítja-e, vagy csak a védelembe vétel érdekében teszi ezt, valójában kijátszva jogszabályainkat.

Ezen lehetőségek közül a gyakorlatban a vallási meggyőződés és a szexuális irányultság érve fordul elő a meghallgatások során. Ha a kérelmező származási országa az államvallás elhagyását és/vagy a heteroszexuálistól eltérő szexuális irányultságot (pl. homoszexualitást, pedofíliát) halállal bünteti (pl. némely hagyománytisztelő muszlim országban), akkor a menekülési történettől függően, ha az előadás során a kérelmező nem esik jelentős ellentmondásokba és nem állít valószerűtlenségeket, fennáll oltalmazotti elismerésnek indokoltsága, de még menekültkénti elismerésére is sor kerülhet.

A kulturális különbségekkel magyarázhatjuk a vallási meggyőződés és a szexuális irányultság miatti üldöztetés alapján nyújtandó védelmet. Amíg fundamentalista muszlim országokban a Korán betűjének megfelelően kivégzik a muzulmán hit elhagyóit és a heteroszexualitástól eltérő szexuális irányultságú embereket, addig az Európai Unóban az állam mindkét kérdésben a semlegesség elvére helyezkedik.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért nem lehet vizsgálni a vallási meggyőződést és a szexuális irányultságot?

Bár elméletileg egy szexuálpszichológus és egy lelkész/pap/hittudós tudna speciális szakmai meghallgatási jegyzőkönyv alapján szakvéleményt készíteni, amely alapján el lehetne dönteni, hogy a kérelmező csupán elismerése érdekében vallja magát pl. kereszténynek vagy homoszexuálisnak, vagy ténylegesen is az.

Azonban a hitéleti és szexuális vizsgálódások sértenék az emberi méltóságot.

Ezért kultúránk miatt nem tartjuk elfogadhatónak, ha a kérelmező a vallási meggyőződését vizsgáló kérdések nagy részére helytelen választ ad, akkor elutasítsuk kérelmét azon az alapon, hogy csak a hatóság megtévesztése céljából állította azt, hogy vallást változtatott (pl. a muszlim hitről keresztény hitre tért), vagy más a nemi identitása. Ezért még a sur place menekülteket is elismerhetjük a Met. 6. § (2) bekezdése szerint: „az üldözéstől való megalapozott félelem alapulhat olyan eseményekben is, amelyek azt követően következtek be, hogy a külföldi a származási országát elhagyta, vagy a külföldi olyan tevékenységén, amelyet a származási országa elhagyását követően fejtett ki.152”

Tehát a nemzetközi védelem megszerzéséhez elegendő lehet, hogy valaki elhagyja származási országát akár gazdasági okokból, majd Magyarországon kijelenti, hogy ő időközben keresztény vallásra tért és ezért őt hazájában megölnék ha visszatérne. A bíróság nem tartja magát kompetensnek, hogy a kérelmező vallási meggyőződését elbírálja.

Az egyik menekültügyi bírósági tárgyaláson, ahol a kérelmező ügyvédje megkérdezte védencét, hogy milyen vallású, a kérelmező azt felelte, maga sem tudja, még most ismerkedik a Bibliával. Majd 20 perc múlva a kérelmezőnek eszébe jutott, hogy bemutasson egy iratot arról, hogy őt az egyik egyház a napokban megkeresztelte. A bíró elmosolyodott, figyelmeztette a kérelmezőt, hogy Magyarország nem muszlim ország, attól mert Magyarországon van, nem kötelező megváltoztatnia vallását. Olyan történetet is hallottam, hogy egy tárgyaláson egy kérelmező a következőképpen idézett a Bibliából: „Ha megdobnak kővel dobj vissza egy még nagyobbal”.

A bíróság – a kultúránkra jellemző lelkiismereti és vallásszabadságra tekintettel – nem ítélkezik a kérelmező vallási meggyőződésének valóságtartalmáról, még abban az

esetben sem, ha a fél nyilatkozatai és egyéb körülményei arra utalnak, hogy nem a valóságot állítja e tekintetben.

A kérelmezők ügyvédjei az olyan muszlim országok esetében, ahol halálbüntetéssel sújtják a muszlim hitet elhagyókat, feltehetőleg gyakran tanácsolják a kérelmezőknek, hogy váltsanak hitet. A történelmi egyházak felnőtt korban bizonyos előírásokhoz kötik azt, hogy valakit befogadjanak az egyházukba. Az előírások teljesítése időbe és tanulásba kerül, ami a kérelmezők számára elrettentően hat, azonban néhány kisebb egyház kész különösebb feltétel nélkül igazolni a kérelmező egyháztagságát. (Noha, amint láttuk, az eljárásban ennek nincs különösebb jelentősége, mert e kérdésben a kérelmező nyilatkozata számít.) A menekültügyi hatóság számára tehát lényegében „vakfolt” a szexuális hovatartozás és a vallási meggyőződés megítélése.

 

Van olyan helyzet is, amikor nem kultúránkban rejlő okok, hanem a bizonyítás tényleges nehézségei eredményeznek „kiskaput”. Ilyen a korábbiakban már említett kiskoruktól kezdve egy másik országban menekült életmódot folytatók esete. A kérelmezők azt is állíthatják, hogy ők afgán állampolgárok, de például a családjuk elmenekült egy szomszédos országba, pl. Pakisztánba, és ők már ott nőttek fel. Az eljáró menekültügyi hatóság gyakorlata szerint nem küldi vissza Afganisztánba az olyan afgán állampolgárokat, akik egész életüket más országban élték le, más országban szocializálódtak. Ennek az az oka, hogy a hatóság feltételezi, az eddigi életét Pakisztánban leélt külföldi már képtelen lenne beilleszkedni Afganisztánban. Milyen vizsgálattal lehetne megállapítani azt, hogy csak pár éves tartózkodása alatt szerzett országinformációs tudását, nyelvismeretét adja elő a menekültügyi ügyintézőnek, vagy tényleg „szinte nem is járt” hazájában? Olyan eset is előfordult, hogy a menedékkérő éveket töltött egy származási országával határos országban, majd amikor összegyűjtötte pénzét az embercsempészre, akkor vitette magát Európába. Itt azt adta elő meghallgatásán, hogy ő származási országában rokonsággal nem rendelkezik, sohasem járt ott emlékei szerint, viszont annak az országnak a viszonyairól, ahol éveket töltött, kielégítő válaszokkal tudott szolgálni. Véleményem szerint a fentiek miatt bizonyíthatatlan, sőt valószerűsíthetetlen az, hogy a kérelmező nem tartózkodott hazájában, nem abban a társadalomban szocializálódott. Gyakori eset azonban, hogy a menekültügyi hatóságok jogi relevanciával nem bíró esetként kell, hogy kezeljék a kérelmezők menekülési történeteit.

 

A kérelmezők szavahihetőségének vizsgálatára különös hangsúly helyeződik a menekültügyi eljárás során. A kérelmezők „messziről jött emberek”, akiknek a nyilatkozataihoz eleve kritikus szemmel állunk hozzá. Nem tudhatjuk, hogy az általa elmondottak tényleg megtörténtek, vele történtek meg, mikor történtek és úgy történtek-e meg, ahogy a kérelmező elmondja.

Sokan úgy gondolják, hogy a menekültügyi eljárások során a kérelmezők hamis, kitalált történetet adnak elő. Ez azonban nem általános jelenség. Az esetek egy részében kétségtelenül így van, azonban véleményem szerint nem ez a jellemző.

A kérelmezők teljes hittel és meggyőződéssel hivatkoznak olyan dolgokra, amiket mi nem tudunk tényként kezelni. A kérelmezők általában iskolázatlanok, a nyugati kultúrában járatlanok, ha rosszhiszeműen a hatóság megtévesztésére törekednének, akkor többségük olyan történetet adna elő, ami a nyugati kultúra keretei között értelemmel, sőt jogunk szerint relevanciával bír. A Genfi Egyezményben nevesített okokkal adnának elő történeteket. (Persze felmerülhet az a gondolat is, hogy esetleg olvasták a Genfi

Egyezményt, de félreértik a vallási üldöztetés fogalmát és ezért számolnak be a meghallgatásaik során vudu átokról. Ez azonban véleményem szerint meglehetősen abszurd feltételezés lenne.)

Egy átlagos kérelmező életében 3-4 év vagy több is eltelik aközött az esemény között, ami menekülését kiváltotta, és aközött, hogy kérelmét elő tudja terjeszteni, mert belépett egy menekültügyi rendszert működtető európai országba. Minden eset egyedi. Előfordul, hogy a tíz évet is meghaladja, amíg valaki menekültügyi kérelmét elő tudja terjeszteni.

A menekültügyi ügyintéző arra törekszik, hogy konkrétumokra kérdezzen rá, ezért pl. fontos számára az időbeliség tisztázása. Most gondoljunk el egy eseményt ami velünk 3-4 éve történt meg. Legyen ez az esemény például az, hogy mikor és hogyan ismertük meg az élettársunkat, és egy meghallgatáson elő kell adnunk, hogy miért történt, hol történt, hányszor találkoztunk, mikor találkoztunk. Elég nehéz lenne részletesen visszaemlékezni. Ha esetleg az élettársunk is velünk együtt kérelmezi a menedékjogot és összevetik a meghallgatási jegyzőkönyvét a miénkkel, akkor jelentős eltéréseket tartalmazhat az egyéni életszemlélet és emlékezet sajátosságai miatt. A menekültügyben a kérelmezőt kb. 3 alkalommal, esetenként többször is meghallgatják ugyanarról a tényről. A részletes meghallgatásra többször is sor kerülhet, ha ez a tényállás tisztázása céljából indokolt. Az egyes meghallgatások között, hetek, hónapok is eltelhetnek. A kérelmező jellemzően nem ismeri a magyar nyelvet, így abban az esetben is, ha kér egy példányt a meghallgatási jegyzőkönyvből, nem emlékszik, hogy pontosan miket mondott el egy-két hónappal ezelőtt.

A kérelmezők gyakran traumatizáltak az elszenvedett sérelmeik és az Európába vezető utazás viszontagságai miatt, ez az állapot feltehetően negatívan befolyásolja az emlékezőtehetségüket. A mi nyugatias felfogásunk az időről teljesen eltér attól, ahogyan a kérelmezők gondolkodnak erről. Kultúránkban jóval nagyobb szerepe van az időnek és az időbeliségnek, míg más kultúrákban ez kevésbé lényeges. Gyakran sérelmezzük a 3-4 évvel ezelőtt történt menekülési történetekben azt, hogy a kérelmező eltérő időpontokat, időtartamokat közöl meghallgatásai során, pedig lehetséges, hogy az elérések nem szavahihetetlenséget jelentenek, csupán csak az időbeliséghez való rugalmasabb hozzáállást. A menekültügyi ügyintéző ezért gyakran találhat ellentmondásokat a kérelmező nyilatkozatában, mely megdöntheti a kérelmező szavahihetőségét.

Tapasztalatom szerint, az un. „alias” nevek keletkezésének sem minden esetben az az oka, hogy a kérelmező meg kívánja téveszteni az eljáró menekültügyi hatóságot, hanem egyrészt az írásrendszerek közötti átírási nehézségekre, másrészt kulturális különbségekre vezethető vissza (pl. beleveszi a kérelmező egyik alkalommal a törzse nevét, míg más alkalommal már nem).

 

 

Összegzés

 

A menekültügyi meghallgatás során a szó legszorosabb értelmében vett interkulturális találkozás jön létre, mert a kérelmezők többsége idegen, eltérő, messzi, más vallású, nyelvű kultúrákból érkezik. A menekültügy a nyugati kultúra kizárólagosságával vizsgálja meg a kérelmezők menekülési történetét, ezért a menekültügyi eljárás során kultúrfölényen alapuló magatartásban részesülnek az elismerésüket kérők. A menedékjog a nyugati kultúra „terméke”, annak politikai beidegződése, kultúrája hívta életre és ez alapozza meg létjogosultságát.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyekkel foglalkozó kormánytisztviselőinek többsége jogászi diplomával rendelkezik, ezért a nyugati kultúrán belül egy még szűkebb kultúra végzi a kérelmek elbírálását. Tehát egyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy a kérelmezők kultúráját a menekültügyi ügyintézők jogászi kultúrájukkal értelmezik.

Egyrészről jól meg kell ismerni a kérelmezők kultúráját, hogy – a Genfi Egyezménnyel összhangban – minél jobban elbírálható legyen a kérelem. Másrészről viszont nem megengedhető, hogy a menekültügyi döntést a kérelmező kultúrája szemszögének figyelembe vételével bíráljuk el, mert ez olyan mértékű szubjektivizmushoz vezetne, amely ellehetetlenítené a menekültügyet, végső soron a saját kultúránk érvényesülését. Azonban más kultúrák figyelembe vétele elősegítheti az elismeréshez szükséges jogi okok fennálltának vagy fenn nem álltának megállapítását.

Fontos cél továbbá a nyugati kultúra önazonosságának megőrzése. A fentiek miatt csak az minősülhet a menekültkénti elismerés alapjának, amit a nyugati kultúra – a nemzetközi jog által is meghatározott feltételek alapján – megenged. A menekültügyi kulturális vizsgálódások legfőbb célja tehát az, hogy amikor nyugati szemléletmódunkat rávetítjük egy idegen kultúrára, akkor az segítse az idegen kultúra elsősorban jogi szempontok szerinti értelmezését.

 

 

 

 

Irodalom:

 

1. BAIGENT-LEIGH: Inkvizíció. General Press kiadó, Budapest, 2007.

2. BÓKA ÉVA: Az európai egységgondolat politikai eszmetörténete; http://www.ivan-herman.net/Eva/Textbooks_Articles/Tananyag.pdf (Letöltés ideje: 2013.07.29.)

 

3. BÖSZÖRMÉNYI JENŐ: Egyetemes emberi jogok és nemzetközi rend http://www.poltudszemle.hu/szamok2/2000/2000_3szam/boszormenyi.pdf (Letöltés ideje: 2013. augusztus 8.)

 

4. CASTLES STEPHENC: A migrációs politikák kudarcainak okai Ethnic and Racial Studies, 27. vol. 2004. http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2004_01/cikk.php?id=1043 (Letöltés ideje: 2013.08.12.)

 

5. FALKNÉ BÁNÓ KLÁRA: Az interkulturális kommunikáció nyelvi és kulturális aspektusai http://elib.kkf.hu/okt_publ/f_007.pdf (Letöltés ideje: 2013. július 31.)

 

6. FRIEDMAN, LAWRENCE M.: The Concept of Legal Culture: A Replay. In: David Nelken (ed.): Comparing Legal Cultures. Brookfield, Dartmouth Publishing Company 1997. in: JUHÁSZ ZOLTÁN: A jogi kultúra

 

7. GRIEVE, ClARE – SRISKANDARAJAH, DHANANJAYAN (2006): Irregular http://j1.wplanet.hu/attachments/106_jogi%20kult%C3%BAra%20el%C5%91ad%C3... (Letöltés ideje: 2013. július 31.)

 

8. JUHÁSZ ZOLTÁN: Jogi kultúra előadás, http://j1.wplanet.hu/attachments/106_jogi%20kult%C3%BAra%20el%C5%91ad%C3... (Letöltés ideje: 2013.08.07.)

 

9. MAROS KITTI: A japán, a kínai, a muzulmán, a hindu jogi kultúrák és modernizációs lehetőségeik. Doktori értekezés tézisei Pécs 2008, http://doktori-iskola.ajk.pte.hu/files/tiny_mce/File/Archiv2/Maros_Kitti... (Letöltés ideje: 2013.08.07.)

 

10. Migration in the UK, April, www.ippr.org in: WINDT SZANDRA:Az illegális migráció kriminológiai jellemzői(phd értekezés) Miskolc, 2008. http://193.6.1.94:9080/JaDoX_Portlets/documents/document_5733_section_11... (Letöltés ideje: 2013.07.27.)

 

11. MUSTAFA JA’FAR: Arabic Caligraphy, Nashk script for beginners; The British Museum, 2002.

 

12. NAGY BOLDIZSÁR: Előadás a politológus BA képzésben a nemzeközi menekültjogról 2012 tavaszán http://www.nagyboldizsar.hu/eloadas.htm (Letöltés ideje: 2013.07.29.)

 

13. NAGY BOLDIZSÁR: Lehet-e morális a migrációs politika? (Elhangzott a „Politikai stratégia és migráció” című konferencián) in.: Migráció és politika (MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve, 1996. Szerk: SIK ENDRE és TÓTH JUDIT. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1997.

 

14. PETŐVÁRI BENCE: A paradigmaváltás esélyei a fejlett országok migrációs politikájában Ph.D. értekezés. Budapest, 2010. Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskola http://phd.lib.uni-corvinus.hu/519/1/petovari_bence.pdf (Letöltés ideje: 2013.08.02.)

15. PÓCS BALÁZS: Keresztesháború kiiktatva http://nol.hu/archivum/archiv-33782 (Letöltés ideje: 2013. augusztus 12.)

 

16. SZABÓ GÁBOR: Emberi jogok a kulturális különbségek tükrében. Esély Társadalom - és szociálpolitikai folyóirat. 2003/3. szám http://www.esely.org/kiadvanyok/2003_3/SZABO.pdf (Letöltés ideje: 2013.08.08.)

17. SZEPSY SZÜCS LEVENTE: http://martelyman.blogspot.hu/2011/01/boszorkanyok-marpediglen-nincsenek... (Letöltés ideje: 2013.09.21.)

 

18. VARGA CSABA: A Jogi Gondolkodás Paradigmái. Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. Budapest, 2004.

19. http://hu.wikipedia.org/wiki/Liber%C3%A1lis_demokr%C3%A1cia (Letöltés ideje: 2013.08.07.)

20. http://www.unhcr.org/3b73b0d63.html (Letöltés ideje: 2013.08.01.)

 

21. http://mno.hu/celpont_musor?page=2 (Letöltés ideje: 2013.07.25.)

22. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin10.pdf (Letöltés ideje: 2013.07.25.)

23. http://www.bmbah.hu/aktualitasok/sajtoanyag_augusztus_1v2.pdf (Letöltés ideje: 2013. július 31.)

24. http://www.unhcr-centraleurope.org/pdf/resources/conventions/refugee-con... (Letöltés ideje: 2013.07.29.)

25. http://assembly.coe.int/Main.asp?link=/Documents/AdoptedText/ta06/ERES15... (Letöltés ideje: 2013.08.02.)

26. http://hu.metapedia.org/wiki/Kombatt%C3%A1nsok (Letöltés ideje: 2013.09.28.)

 

 

 

Felhasznált jogforrások:

 

1. 1989. évi 15. törvényerejű rendelet a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi július hó 28. napján elfogadott egyezmény valamint a menekültek helyzetére vonatkozóan az 1967. évi január hó 31. napján létrejött jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényerejű rendeletet http://www.unhcrcentraleurope.org/hu/pdf/informacioforrasok/egyezmenyek/...

 

2. 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700080.TV

 

3. Európa Tanács Parlamenti ülés, 1509 (2006) Határozat az irreguláris migránsok emberi jogairól, 2006. június 27. http://assembly.coe.int/Main.asp?link=/Documents/AdoptedText/ta06/ERES15...