Jelenlegi hely

Címlap » 2015/1

A közös európai menekültügy megvalósításának szakaszai, illetve jelenlegi helyzete Olaszország érintettségén keresztül – avagy hogyan működött „élesben” a közös európai menekültügyi rendszer a 2011-es menekültáradat idején

 

 

 

 

ELŐSZÓ

 

Menekültek, illegális bevándorlók és Olaszország. Ez a három szó 2010 végétől többször jelent meg egy kontextusban a magyar és a külföldi sajtóban, valamint menekültügyi jelentésekben. Ennek elsődleges oka az Olaszországot ért illegális bevándorlók nagy hulláma, másodlagos oka az előbb említett menekülthullámokat gerjesztő észak-afrikai krízis, mely rásegített a már korábban is – földrajzi adottsága miatt - leterhelt olasz menekültügyi ellátás problémáinak felszínre kerülésére.

A dolgozatom előlapján található képet is a 2010-2011-es helyzetet, illetve a jelenleg, 2012-es állapotokat leginkább összefoglaló jellemzése céljából helyeztem el. A csöppnyi Lampedusa szigetén történtek ugyanis mutatják, hogy sem Olaszország, sem az Európai Unió nem volt felkészülve egy ehhez hasonló krízishelyzet azonnali kezelésére, annak ellenére, hogy a korábbi években pont e problémák együttes kezelésével kapcsolatban egyeztek meg a tagállamok képviselői és rakták le a közös menekültügyi rendszer alapjait.

Olaszország joggal érezhette magát problémáival egyedül hagyva, hiszen, ahogy a dolgozatomban szereplő adatok is mutatják, az ország területére tagállamok szerte messze a legmagasabb számban léptek be menekültek és illegális bevándorlók 2011-ben. A nagyszámú menedékkérő és az azt ellátó rendszer korlátozott rendelkezésre állása a közhangulatot is befolyásolta. Az ország több részén tüntetések, míg Lampedusa szigetén fizikai erőszakba torkolló összecsapások történtek a helyi lakosok és a bevándorlók között. Azonban az i-re a pontot a franciák Olaszország felé szigorított határellenőrzése tette fel, amikor a hatalmas menekültáradat tagállamok felé levezetését – más szolidaritási felajánlás hiányában - abban látta az olasz kormány, hogy ideiglenes tartózkodási engedély megadásával az illegális bevándorlókat továbbengedi más tagállamokba, elsősorban a tunéziai származású bevándorlók által preferált Franciaországba.

 

 

Menekültek úton Lampedsua felé1

 

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a már jó irányba elindult – legutóbb épp az EASO (Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal) létrehozásával2 – közös menekültügyi politika erősítése és „gyors reagálásúvá” tétele szükséges, hogy az azóta is csak kis mértékben csökkent menekültáradat és a jövőbeni hasonló események kezelhetők legyenek. A közhangulatot se fordítsák sem a menekültek ellen – vagy rosszabb esetben a rasszizmus felé – illetve, hogy az illegális bevándorlás kezelése már az afrikai kontinensen megkezdődjön, ahogy arra az elmúlt évtizedben Olaszország már tett kezdeményezést. Példának okáért épp Líbiával3, mely nem keverendő össze azzal az Amnesty International emberi jogi szervezet által adott tájékoztatásban szereplő megállapodással, mely szerint Mario Monti jelenlegi kormányfő a líbiai átmeneti kormánnyal megállapodást írt alá, melynek értelmében a Líbiából az olasz partok felé tartó bevándorlókat az olasz hatóságok visszafordítják és visszatoloncolják az afrikai országba, anélkül, hogy kivételt tennének azokkal, akik, akik Olaszországban politikai menedékjogot kívánnának kérni.4

 

 

I. A közös menekültügyi politika történeti előzményei

 

Az Európai Unió tagországainak közös migrációs politikájának kialakítása egyre sürgetőbb. A kezelhetetlen és egyre növekvő bevándorlási hullám, az ehhez kapcsolódó, folyamatos növekedési tendenciát mutató költségvetési kiadások, a be nem illeszkedésből fakadó közbiztonsági problémák és Európa növekvő munkaerőigénye a közös és még szigorúbban szabályozott migrációs politika kialakításának szükségessége

irányába mutatnak. A világszerte tapasztalható gazdasági problémák, melyek egyrészt az éghajlat évek óta tartó drasztikus változásából erednek, másrészt a II. világháború óta a világ minden táján folyamatosan dúló helyi háborúk miatt útra kelő nagyszámú tömeg, egyre elkeseredettebben tart a nyugati civilizáció – elsősorban a média sugallta – „jólét és biztonság” földjére. A kisebb létszámú EU idején még kezelhetőbb volt a migráció kérdése, illetve a statisztikai adatok5 alapján korábban kevesebb bevándorló, illetve a dolgozat témájából adódóan vizsgált menedékkérő érkezett az Unió területére. De mára a fent vázolt egyre súlyosabb, kockázatot jelentő problémák miatt az EU vezetőinek megoldást kellett találniuk a helyzet kezelésére.

 

 

I.1. A menekültüggyel kapcsolatos első intézkedések

 

Az Európai Gazdasági Közösség tagállamai közötti együttműködés a belügyi és igazságszolgáltatás területére még nem terjedt ki, így nem foglalkozott érdemben a bevándorlás és a menekültügy területével. A’80-as évek végére az akkor zajló nagy politikai változások miatt, úgymint a szocialista rendszer összeomlása a közép- és a kelet-európai országokban, jelentősen megnőtt az EGK területére irányuló illegális migráció, melyet a szervezett bűnözés megerősödése kísért. Ezt az EGK tagállamok a külső határok ellenőrzésével igyekezett féken tartani, azonban a további, komolyabb és szorosabb együttműködésre volt szükség a jelenség megfelelő mederben tartásához.

Az első lépéseket a Maastrichti Szerződés6 aláírásával sikerült megtenni a bel- és igazságügy intézményesítésével, ami a menekültügyet a közösségi ügyektől elkülönítve, a tagállamok szintjén kezelendő feladatnak tekintette. Ez a pillérrendszerben tükröződött le, e terület a harmadik pillért alkotta (Police and Judical Co-operation in Criminal Matters, eredetileg azonban Justice and Home Affairs). A Maastrichti Szerződés nem definiálta a bel- és igazságügyi együttműködés fogalmát, hanem a szerződés VI. címének K1 cikke sorolta fel az ide tartozó területeket, melyeket a tagállamok az Európai Közösség (I. pillér) hatáskörén kívüli, de az Európai Unió célkitűzéseinek megvalósítása érdekében közös érdekkörükbe eső területeknek tekintettek. Itt kapott helyet többek között a menekültügy és a bevándorlás politika is.

Problémát jelentett azonban a közösségi intézmények szerepe, mivel annak ellenére, hogy a bel- és igazságügyi együttműködés bekerült az Európai Unió intézményi struktúrájába, a Maastrichti Szerződés alapján a közösségi intézmények szerepe erősen korlátozott maradt, és nem volt megfelelő befolyásuk a tagállamok döntéseire. A Maastrichti Szerződést követően a Schengeni Megállapodással összefüggésben létrehozott Schengeni Végrehajtási Egyezmény révén alakítottak ki a tagállamok közös szabályokat a menekültügy területén, melyeket a későbbi Dublini Egyezmény7 rendelkezései módosítottak.

A közös menekültügyi rendszer kialakításában fontos szerepet játszik továbbá az Amszterdami Szerződés8, melynek legelőremutatóbb rendelkezései a bel- és igazságügyi együttműködéshez kapcsolódtak. Az 1999. május 1-jei hatálybalépésével új szakaszba lépett a menekültügy és a bevándorlási politika kezelése. A szerződés rendelkezik „a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” létrehozásáról, és új hatáskörrel ruházza fel az uniós intézményeket annak érdekében, hogy a bevándorlással és a menekültüggyel kapcsolatos kérdésekben jogszabályokat dolgozzanak ki, így ezzel a szerződéssel vetette meg a lábát az európai menekültügyi politika és az európai migrációs politika.9

Az Amszterdami Szerződés szándékait az 1999 őszi tamperei európai tanácsi ülés konkretizálta. A Tanács pontos menetrendet (1999-2004) és célokat határozott meg, és a bel- és igazságügyi célkitűzések közt lefektette a közös menekültügyi és bevándorlási politika alapjait is. Az ún. Tamperei Program abból indul ki, hogy a legális és az illegális migrációt csak együtt lehet kezelni, mert a legális migrációval kapcsolatos politika sikere és hitelessége elsősorban az illegális harc hatékonyságától függ. Az Európai Tanács tamperei ülése után öt évvel új menetrend kidolgozását vették tervbe az addig elért uniós eredményeinek és az előtte álló új kihívások hatékony kezelése céljából.10

 

 

I.2. A Hágai Program és annak végrehajtása

 

Az első olyan program, mely csak és kizárólag a menekültüggyel foglalkozott, a Hágai Program volt. 2004 novemberében e célból fogadta el az Európai Tanács ezt a programot, amely öt évre tíz prioritást határozott meg a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megerősítése céljából. A Hágai Program a tamperei célok megvalósítását viszi tovább, amelynek legfontosabb új eleme az ún. irányított migráció (managed migration).

A Hágai Program megvalósítása érdekében 2005 júniusában az Európai Bizottság és a Tanács Cselekvési Tervet11 fogadott el, amely tartalmazza a prioritások végrehajtásához szükséges konkrét intézkedéseket, valamint az intézkedések elfogadásának és végrehajtásának ütemezését.

A Program migrációt érintő prioritásai között szerepel a közös európai menekültügy megvalósítása, melynek első szakasza a menekültügyi eljárási irányelv12 hatálybalépésével lezárult. A második szakasz célja a közös menekültügyi eljárás, valamint a menedékjogot nyert, illetve kiegészítő védelemben részesült személyek

számára biztosított egységes jogállás létrehozása, valamint az első szakaszban elfogadott jogi eszközök részletes és teljes körű értékelésére épül.13

Azoknak a menekülteknek, akik már semmilyen jogcímen sem tartózkodhatnak tovább jogszerűen az Európai Unió területén, önkéntes alapon vagy szükség esetén kötelezően vissza kell térniük. Az Európai Tanács egy hatékony kitoloncolási és hazatelepítési politika14 megvalósítását célozta meg, melynek alkalmazásával az érintettek emberséges módon, emberi jogaik maximális tiszteletben tartásával térhetnek vissza hazájukba, illetve származási országukba. Ezzel párhuzamosan az Európai Unió támogatja a tagállamok azon törekvéseit, amelyek a jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok integrációjának elősegítését célozzák, mivel az integráció révén elkerülhető ezen közösségek elszigetelődése és szociális kirekesztődése, illetve az utóbbi időkben egyre fokozódó idegenellenesség is.

A „Szolidaritás és migrációs folyamatok kezelése” elnevezésű keretprogram (2007-2013 közötti időszakra vonatkozóan) négy pénzügyi eszközt határoz meg a tagállami programok finanszírozásához: az Európai Integrációs Alapot, az Európai Menekültügyi Alapot, az Európai Visszatérési Alapot és az Európai Külső Határok Alapot. Ezen pénzügyi eszközöket 2005-ben fogadták el.

A migráció kezelésének összefogottabb, célzott kezelésére a Bizottság egy egységes keretprogramba foglalta a belügyi programokat. Ennek részeként kerül sor a külső határőrizeti, visszatérési, integrációs alapok kialakítására, valamint a már felállított Európai Menekültügyi Alap (EMA) továbbfejlesztésére. Az alapokhoz a tagállamok projekteken keresztül juthatnak hozzá, és társfinanszírozás rendszerére épülnek. Az alapok elsődleges célja, hogy a tagállamokat, és az azokban működő rendszert a közösségi színvonal szintjére fejlesszék vagy összehangolt, illetve közös akciókkal kollektív előnyöket biztosítsanak.

 

 

I.3. A migráció globális megközelítése

Az Európai Menekültügyi és Migrációs Egyezmény15 előkészítése

 

A brit elnökség idején, 2005 decemberében az Európai Tanács a délről az EU-ba érkező már akkor is súlyosnak minősített illegális migrációs áramlatok megfelelő kezelésére következtetéseket fogadott el, „a migráció globális megközelítése” címen.

Az Európai Tanács következtetéseinek végrehajtásáról a Bizottság közleményt fogadott el, amelyben Afrikára és a mediterrán térségre fókuszál, ugyanakkor javasolta a megközelítés más - elsősorban az Európai Unió keleti és délkeleti külső határainál fekvő régiókra - történő alkalmazását. A Bizottság két szakaszban határozta meg a migráció globális megközelítésének alkalmazását a keleti és délkeleti migrációs útvonalakra nézve, ennek során a közelebb fekvő országokra nézve részletesebb, rövid távú terveket, a

távolabbi - főleg származási - országokra nézve inkább hosszú távra szóló ajánlásokat fogalmaz meg.

A migrációs politika következő állomása az Európai Menekültügyi és Migrációs Egyezmény elfogadása volt. Az egyezmény szövegezését irányító Brice Hortefeux francia bevándorlásügyi miniszter a Bel- és Igazságügyi Tanács 2008. július 7-8 között tartott cannes-i ülésén mutatta be először az Európai Menekültügyi és Migrációs Egyezmény tervezetét, melynek kialakítása során az Európai Bizottság kiadott egy közleményt „Egységes migrációs politika Európában: alapelvek, lépések és eszközök” címmel16, illetve megjelentetett egy cselekvési tervet, amely a „Menekültügy – A menekültek védelmének integrált megközelítése az Európai Unión belül” címet viselte. A kiadvány tíz közös alapelvet fogalmazott meg. Ezen kívül a 27 tagállam migrációs politikáját figyelő, értékelő és megerősítő eszközöket és mechanizmusokat is felvázol a dokumentum.

Ezzel szemben a menekültügyet érintő cselekvési terv a 2004-es hágai program folytatása, amelynek célja az Egységes menekültügyi rendszer létrehozása. A terv egy „szolidaritási mechanizmust” vázol fel, amely során azok az országok, amelyek menekültügyi rendszere túlterhelt, operatív, tudományos-technikai segítséget kapnának. Ez elsősorban a déli tagállamok kérése volt.

A Bizottság a konkrét jogalkotást érintő előterjesztésekkel 2008 második felében és 2009 során állt elő. Ezeket a Tanácsnak minősített többséggel, és az Európai Parlament együttdöntésével kellett elfogadnia. A tíz közös elv az Európai Tanács 1999. évi tamperei sarkalatos pontjaira, a 2004. évi Hágai programra17, valamint a 2005-ben kiadott, migrációval kapcsolatos általános megközelítésre épül. Az elvek mindegyikét a tagállami vagy uniós szinten végrehajtandó fellépések jegyzéke teszi kézzelfoghatóvá. Ezen alapelvek a bevándorlás-politika széles spektrumát ölelik fel, és a következő fejezetekbe csoportosíthatók:

 

* Jólét és bevándorlás: 1 – Világos szabályok és egyenlő feltételek;

2 – A szakképzettség és a szükségletek összehangolása;

3 – A sikeres bevándorlás kulcsa az integráció.

* Szolidaritás és bevándorlás: 4 – Átláthatóság, bizalom és együttműködés;

5 – A rendelkezésre álló eszközök hatékony és koherens felhasználása;

6 – Partnerség harmadik országokkal.

* Biztonság és bevándorlás: 7 – Európa érdekeit szolgáló vízumpolitika;

8 – Integrált határigazgatás;

9 – Az illegális bevándorlás elleni küzdelem fokozása és zéró tolerancia az emberkereskedelemmel szemben;

10 – Fenntartható és hatékony kiutasítási politika.

 

A közös bevándorlás-politikát a tagállamok és az uniós intézmények együttműködésben valósítják meg, és egy új felügyeleti és értékelési mechanizmus révén rendszeresen nyomon követik. E rendszeres nyomon követés magában foglal egy éves értékelést, valamint az Európai Tanács tavaszi ülésén – az európai és nemzeti szintű bevándorlási helyzetről szóló bizottsági jelentés alapján – megfogalmazott ajánlásokat.

 

 

I.4. A közös menekültügyi politikát megvalósító egyezmény jelentősége

 

A globális migráció lehet kiváltója és elősegítője a növekedésnek, de eközben a befogadó társadalmakban okozott változások akár romboló hatásúak is lehetnek, és veszélyeztethetik a társadalmi kohéziót. Az Európai Menekültügyi és Migrációs Egyezmény kihangsúlyozza ezt a két jelenséget, és egyben lefekteti a jövőbeni cselekvés alapjait. „Európának nincs elég erőforrása, hogy megfelelő fogadtatásban részesítse az összes bevándorlót, aki egy jobb élet reményében érkezik” – nyilvánítja ki már az elején Egyezmény. A belső határok nélküli, szabad mozgást biztosító terület létrejöttével egyben úgy látja - a koordináció uniós szintre emelésével -, a bevándorlás kezelésének egy fejlettebb módjára van szükség.

Az EU részéről már történt előrelépés egy integrált migrációs politika kialakítása irányába. Ennek részét képezi a közös vízumpolitika, a menekültügyi szabványok harmonizációja, és a külső határok biztosítására létrehozott Frontex igazgatósága. Az Egyezmény preambuluma azonban leszögezi, hogy ez nem elegendő, és öt alapvető területet jelöl meg, a közös uniós menekültügyi és migrációs politika kialakításához:

1. Legális bevándorlás

2. Illegális bevándorlás

3. Határellenőrzés

4. Menekültügyek

5. Külföldi országok

 

Az EU kézzelfogható eredményeket tud felmutatni a menekültvédelmi szabályozás harmonizálásában. Azonban tagállamonként továbbra is jelentősek az eltérések a kritériumokat vagy a juttatásokat illetően.

Az Egyezmény kihangsúlyozza, hogy változásokra van szükség a menekültpolitika területén, mégpedig egy közös európai menekültvédelmi rendszert létrehozásának irányába. A rendszer alapjait egy 2009-ben felállítandó uniós menekültügyi iroda – melynek megvalósítását 2010-re halasztották, és a 2012-re elkészülő egységes menekültügyi politika alkotná. A Bizottság konkrét javaslatot terjesztett elő18 egy közös ügynökség létrehozásáról, melynek közreműködésével a tagállami hatóságok

egységesíthetik eljárásaikat, és amely megkönnyíti a menekültügyi együttműködést annak kiküszöbölésére, hogy a menedékkérelmek elbírálása tekintetében jelentős eltérések legyenek tapasztalhatók az EU 27 tagállamának gyakorlatában.19

 

 

II. A menekültügy kezelése napjainkban, az Európai Unió tagországaiban

 

Az Európai Unió az utóbbi évtizedben számos lépést tett és tesz a hatékony és egységes menekültügyi rendszer és eljárások megvalósítása felé, de a menedékkérők esélyei a menekültstátusz megszerzésére még ma is elsősorban attól függnek, melyik tagállamban adtak be menedékkérelmet, mivel tagországonként jelentős eltérést mutatnak ezen kérelmek elbírálásának eljárásai. A nem legálisan érkező menekültek esetében az embercsempész hálózat is azokba a tagállamokba szállítja el a menekülő harmadik országbeli állampolgárt - vagy legalább is veszi arra az irányt -, amelyikben várhatóan könnyebben tehet szert tartózkodási engedélyre. Még a vonatkozó irányelv20 és a folyamatosan frissített országinformáció ellenére is akad számos példa arra, hogy hasonló hátterű kérelmezőket egyik tagállamban kitoloncolják, míg a másik tagállamban menekültként ismerik el. A kitoloncolt kérelmező hazájába visszatérve több esetben további üldöztetéssel szembesült.

Az Európai Unió tagországai az egyik legfontosabb célállomásként szerepelnek a menedékkérők körében. „2008-ban, területén közel 240000 menedékkérelmet regisztráltak az Európai Unió tagállamaiban, melynek 73%-át a tagországok elutasították. A legtöbb kérelmező Oroszországból, Szomáliából, Szerbiából és Afganisztánból érkezett az EU területére. A legtöbb kérelmet (41800) Franciaországban nyújtották be. Az országot az Egyesült Királyság, Németország, Svédország, Görögország, Belgium és Hollandia követte a sorban.”21 E nagyszámú menekültkérelem figyelembevételével az Unió tagállamai felismerték, hogy amennyiben a menekültügyi döntések terén egységes fellépést kívánnak elérni – és ezzel a védelem azonos szintjét Unió-szerte megvalósítani –, a jogszabályok harmonizációjában kell először együttműködni, olyan közös munkaterületek fejlesztésével, mint például az információcsere, a bevált gyakorlatok cseréje, közös képzések.

A hágai program és a menekültügyi politikai terv végrehajtása céljából 2008 decemberében és 2009-ben bizottsági javaslatokat terjesztettek elő a menedékkérőkre

vonatkozó befogadási feltételekről szóló irányelvhez, a dublini rendelethez, az EURODAC rendelethez, az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal létrehozásáról szóló rendelethez, valamint a közös uniós letelepedési programhoz. Az intézkedések célja, hogy magasabb fokú védelmet kínáljanak az üldöztetés áldozatai számára, eleget téve ezzel az Európai Tanács Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktumában előírtaknak. A javaslatok várhatóan fokozzák az EU menekültügyi jogi aktusai közötti összhangot, Unió-szerte egyszerűsítik és megerősítik a védelem érdemi és eljárási szabályait, javítják a menekültügyi eljárás hatékonyságát. Az új menekültügyi szabályozás révén az EU kiszámíthatóbbá és kiegyenlítettebbé kívánja tenni a kontinensen a menekültek befogadását.

A menekültek befogadásával kapcsolatos tagállami döntéshozatalra és a menedékjogra vonatkozó szabályok áttekintése és átdolgozása is terítékre került. A fenti szabályozásmódosítások azt a célt szolgálják, hogy az üldöztetés áldozatai hatékonyabb védelemben részesüljenek, a jogalkalmazás Európa-szerte kiegyenlítettebb képet mutasson. A gyakorlati együttműködési tevékenységek koordinálására létrehozott Európai Menekültügyi Támogató Hivatal megvalósítása 2009 novemberében jelentősen előrehaladt azzal22, hogy kijelölésre került az ügynökség székhelye. Az azóta már a máltai Valletta-ban működő iroda elsősorban a főleg illegálisan érkező menedékkérők nagy száma miatt a dél-európai országokat támogatja menekültügyi szakértői tanácsokkal, emellett az Európai Unió tagállamainak menedékjoggal kapcsolatos rendelkezéseinek harmonizációjában is segítséget nyújt. A konkrét feladatai között szerepel továbbá a tagállamok közötti gyakorlati együttműködés fejlesztése, a származási országinformáció egyeztetése és cseréje konferenciákon, illetve a legújabb fejlesztések révén a saját országinformációs adatbázisok közös használata révén (melynek jelenleg egyetlen akadálya a nyelv, ugyanis kevés dokumentum került lefordításra a főbb európai nyelvekre), közös tényfeltáró missziók vezetése a legnagyobb küldő országokba, a menedékjogi ügyintézők továbbképzése.

Emellett a Hivatal eseti támogatást ad azon tagállamok részére, amelyek „különös nyomás (particular pressure)” alá kerültek a hirtelen nagyszámú menekült által okozott helyzet miatt (lásd a görög és az olasz helyzetet). Ehhez kapcsolódik a korai előrejelző mechanizmus bevezetése is, mely a tagállamok menekültügyi rendszereit érintően jelentkező nehézségek feltárása és kezelése céljából kerül majd alkalmazásra (ellátórendszer hiánya, vagy hiányosságai, politikai változások egyes potenciális származási országban).23 Nemzeti szakértő támogató csoportok felállításával is a fentebb említett helyzetben a menedékkérelmek elbírálásának folyamatába segítenek be. Éves menekültügyi helyzetjelentést, valamint iránymutatásokat és technikai kézikönyveket ad ki a hivatal tagállami alkalmazás és átvétel céljából. E feladatrendszer a szervezeti felépítésében is tükröződik24:

 

 

Az EASO szervezeti struktúrája25

Az EASO a tevékenysége során a tagállamok migrációs hivatalai mellett az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával, a FRONTEX-szel és más civil szervezetekkel is együttműködik. Az ügynökség, mely 2010-ben kezdte26 meg működését, döntéshozói jogkörrel nem rendelkezik.

 

 

II.1. Menekültek és illegális bevándorlók az Európai Unióban és Olaszországban

 

Európa presztízse az elmúlt évtizedekben mit sem csökkent a menekültek szemében. Ki politikai üldöztetése elől, ki az anyagi problémái megoldását remélve próbál meg valamelyik európai, de elsődlegesen a jobb gazdasági státusznak örvendő, valamint magasabb szociális juttatásokat biztosító nyugat-európai országokba bejutni. Ez a tendencia a háborúk, aszályok és gazdasági válságok okozta nagyobb menekülthullámok esetében többször is megfigyelhetők voltak az utóbbi évtizedekben.27

Az elmúlt időszak konfliktusai miatt (példának okáért Arab tavasz, afganisztáni konfliktus elhúzódása, humanitárius válság egyes afrikai államokban) a 2011-es évben majdnem 20%-kal nőtt a menedékkérők száma világszerte az elmúlt évek adataihoz képest (a UNHCR adatai szerint28) és az Európai Unió 27 tagállamában. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az EUROSTAT adatai szerint az elmúlt évben 301 000 menedékkérőt regisztráltak, míg az azt megelőző évben 259 000 menedékkérőt tartottak nyilván. A statisztikák szerint mindazonáltal nem az arab tavasz országaiból kértek legtöbben menedéket. A főbb kibocsátó nemzetek továbbra is Afganisztán (az összes menedékkérő 9 %-a), Oroszország (az összes menedékkérő 6%-a), Pakisztán (az összes menedékkérő 5%-a) és Szerbia (az összes menedékkérő 5%-a). A legtöbb menedékkérőt Franciaországban (56 300 fő), Németországban (53 300 fő) és Olaszországban (34 100 fő) regisztrálták.

A menedékkérők számának alakulása alapján elmondható, hogy az EUROSTAT adatai szerint a menedékkérők számának figyelembevételével Olaszország a 3. helyen állt 2011-ben.

 

Menedékkérők száma az Európai Unió tagországaiban29

 

A UNHCR (ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala) honlapján szereplő adatok is megerősítik, hogy az előző évekhez képest 2011-ben jelentősen megugrott a menedékkérők száma Olaszország esetében, mely jelentős gondokat okozott a migrációs helyzet kezelésében.

 

 

A UNHCR adatai a 2011-ben beadott menedékkérelmek eloszlása a főbb befogadó országonként30

 

A fenti adatok alapján látható, hogy Olaszország mellett több európai országot rövid idő alatt jelentős számban özönlöttek el illegális bevándorlók és menedékkérők. A helyzet stabilizálására több erőfeszítés is történt. Az egyik legkézenfekvőbb feladat a külső határok védelmének erősítése volt, melyet az EU külső határain található tagállamok hatóságai látnak el. E szervek támogatására a 2000-es évek közepén egy uniós szintű szervezetet hoztak létre.

A Frontex31, varsói székhelyű európai uniós ügynökség tágabb értelmezésben az Unió külső határainak ellenőrzésében, szűkített értelemben az illegális bevándorlók kiszűrésében jár el. A szervezet egy szakosodott és független szerv, mely a tagállamok közötti operatív együttműködést hivatott koordinálni a határok biztonságával kapcsolatos kérdésekben. Az előző mondatban megfogalmazott feladatot – azaz a közös határellenőrzést – a szervezet az Olaszországba és a Máltára érkező afrikai menekültáradat kapcsán sikeresen teljesítette. Ez a sikeres feladatteljesítés abból adódott, hogy 2011 első fél évében 74 300 jogosulatlan határátkelést derítettek fel, amelyek 96 %-ára Spanyolország, Málta, Olaszország és Görögország külső határain került sor. A FRONTEX hatékonynak mondható koordinációs tevékenysége ellenére a tagállamok határellenőrzési hatóságai számára gyakran nehézséget jelent, hogy közös

megközelítést alakítsanak ki, és általában jelentős időre van szükségük ahhoz, hogy a megfelelő operatív válasz megtalálják. Olaszország esetében azonban a hivatalos olasz szervek megkeresésére gyorsan reagálva az Európai Bizottság egy külön FRONTEX műveletet (Hermész) indított, melynek keretein belül a Lampedusa szigetét elárasztó menekültroham kezelésében segítették a szervezet szakértői az olasz hatóságok munkáját. Cecilia Malmström, belügyi EU-biztos szerint mindez a tagállamok közötti szolidaritás egyértelmű jele, és a Bizottság segítő szándékának szilárd bizonyítéka volt.32

A FRONTEX feladat Hermes (a magyar sajtóban Hermészként emlegetett) név alatt fut, mely az olasz hatóságoknak segít az Észak-Afrikából – elsősorban pedig Tunéziából – az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetére érkező menekültáradat kezelésében. Az akció keretein belül a tagállamok szakértői egyebek között a menekültek kikérdezésében, a nemzetközi védelemre jogosult személyek azonosításában segítenek, illetve a sziget és Észak-Afrika partjai közötti területet felügyelik. 33 34 A műveletben a tagállami felajánlásoknak köszönhetően az Európai Unió négy repülőgépet, két helikoptert, két hajót és 30 szakértőt telepített a dél-európai térségbe, elsősorban pont Lampedusára. A művelet célja, hogy felmérjék, melyek azok az országok, ahonnan a migránsok elsősorban érkeznek, valamint hogy megakadályozzák az esetleges bűncselekményeket. A művelet következő állomása az illegális bevándorlók visszaszállítása a származási országba. A Hermész projekt költségvetése induláskor 2 millió euró volt, azonban Olaszország az Európai Unió Menekültügyi Alapjából 75 millió Euró-ban részesült.

 

 

A Hermes műveletben részt vevő hajó35

 

A HERMES művelet beváltotta a hozzáfűzött reményeket. 2011. február 20. óta élő projekt miatt 2012-re jelentősen csökkent az illegális bevándorlók száma a Földközi-tenger középső területén. Ezzel párhuzamosan – mivel erre a térségre már nem terjed ki a Frontex Hermész művelete – nőtt a Mediterráneum keleti részén keresztül érkező illegális bevándorlók száma.

 

Illegális határátlépések alakulása a Frontex adatai alapján36

 

Azonban, hogy idáig eljusson, az ide áramló, 2011 elején kezdődött menekülthullám kezelése szempontjából Olaszország hosszú utat tett meg. 2011 tavaszán még az ország Európai Unióból történő kilépését is meglebegették, ha a tagországok nem vállalnak közösséget az országgal a menekülthelyzet rendezésében. Annak ellenére, hogy a szolidaritás az Európai Unió egyik alapvető értéke és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 80. cikke is rögzíti, a gyakorlatban nehezen valós meg, mint ahogy azt az olasz állam is sérelmezte. Olaszország kérte az átmeneti védelemről szóló 2001/55/EK irányelvben megfogalmazott 2001/55-ös37mechanizmus alkalmazását az átmeneti védelemről, hogy a tagállamok megosszák a tunéziai – elsősorban gazdasági - menekültek nagy száma jelentette terhet egymás között. A fenti irányelv említi meg a szolidaritás elvét kifejezetten a menekültügy vonatkozásában. (Az irányelv a dolgozat szempontjából lényeges részei a dolgozat „A” Mellékletében is megtekinthetőek.) Ebben áll az a kitétel is, mely szerint a tagállamoknak a szolidaritás elvével összhangban átvállalnak a tömeges méreteket öltött bevándorlás személyi és pénzügyi terheiből. A 2011 áprilisában tartott belügyminiszteri találkozón a többi tagállam arra való hivatkozással, hogy ez a későbbiekben Olaszországnak jelentene további problémákat –

tovább nőne az illegális bevándorlók száma a miatt, hogy beutazási engedély nélkül is bejuthatnak a vágyott Európába, majd onnan továbbjuthatnak a preferált észak-európai országokba - nem teljesítették az átvállalást, elhárították a szolidaritást. Azonban ezen a találkozón döntöttek Olaszországnak juttatandó további, a helyzet kezeléséhez adandó pénzügyi támogatásról és a Frontex fejlesztéséről.

 

 

Olaszországba érkező bevándorlók főbb nemzetiségi eloszlása38

 

És ha már a statisztikáknál tartunk: ide tartozik még egy szomorú adat is. Hány menekült nem érte el álmai beteljesülésének tárgyát? Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint csak 2011-ben ezerötszáz bevándorló vesztette életét, miközben a Földközi-tengeren Olaszország felé tartott. Az újabb sajtóhírek szerint39a 2011 végén csökkenést mutató menekülthullám a jó idő érkezésével új erőre kapott és további nagy számú illegális határátlépésre számítanak a nemzeti hatóságok és a FRONTEX szakértői. A 2012 januárja óta folyamatosan nő a menekültekkel teli, a Lampedusa, illetve Szicília felé tartó hajók száma, ezzel együtt sajnos a lélekvesztőkön

éhen vagy szomjan halt, vagy a felborult hajókból a vízbe esett és ott megfulladt menekültek száma.

 

 

III. A közös európai menekültügyi rendszer első megmérettetése: Az Arab Tavasz

 

2011 eleje Arab Tavaszként, a forradalmak tavaszaként vonult be a történelembe. Az események „casus belli”-je a tunéziai Mohammed Bouazizi zöldségárus 2010. december 18-i önégetése40volt, habár már december elején is érkeztek hírek több észak-afrikai országból kormányellenes tüntetésekről. Maga az elnevezés az 1848/49-es Népek tavasza meghatározásra41 utal, azonban az arab világban jázminos forradalomként42 lett ismert.

 

 

Az arab tavasz országai43

 

A fenti térképen44 az Arab Tavasz felkelései által érintett országok elhelyezkedése látható. A térképen a különböző színek az áldozatok nagyságát jelöli, így a fekete színnel jelölt országok esetében a legalább 100-200 halottról, de inkább ezres nagyságrendű áldozatokról beszélhetünk. A teljesnek és pontosnak tekinthető összesítések az érintett országok politikai helyzetének továbbra is fennálló instabil volta miatt még nem készültek, így feltételezések és sajtóhírek alapján készült összesítések állnak a rendelkezésre, melyek összefoglalója az interneten is elérhető.

A tüntetések és a kormányok megdöntése mögött azonban nem csak az elnyomással, a hatalmi korrupcióval szembeni elégedetlenség, hanem komoly gazdasági és emberi jogi problémák állnak immár évtizedek óta.

A Kitekintő külpolitikai hírportálon megjelent Baumann Zsófia: A szegénység és fiatalság: az észak-afrikai válság okai45 című cikkében pontosan ezekkel a gazdasági és demográfiai okokkal magyarázza az arab forradalmak kitörésének szükségességét és annak előreláthatóságát:„Az észak-afrikai országok az utóbbi évtizedekben súlyos következményekkel járó demográfiai átalakuláson mentek keresztül. A Maghreb és Mashrek országok többsége, köztük Tunézia, Egyiptom, Algéria és Líbia is hihetetlen mértékű népesség szaporulattal szembesült az elmúlt negyven évben. A jelentős népesség növekedés olyannyira eltolta ezen országok korfáját, hogy ma a 15-29 év közöttiek teszik ki a társadalmak jelentős részét.”46

A demográfiai helyzettel több gazdasági és bevándorlási témájú tanulmány is foglalkozott már. Főként a bevándorlással kapcsolatban került előtérbe, hogy a nyugati elöregedő társadalmaknak nagy szüksége lenne a fiatalokra, ezt azonban már saját kútfőből nehezen tudják biztosítani, így ázsiai országokból történő fiatal – elsődlegesen szakképzett – munkaerő „importálása” mellett állnak ki mind a tagországok, mind az Európai Unió hivatalos szervei.

 

 

Átlagéletkor a világban, országonkénti megoszlásban47

 

A Kitekintő külpolitikai hírportálon megjelent már idézett cikkben így írnak erről: „Pár száz kilométerrel keletre, az Öböl-országokban ugyanis olyan mértékben csökken a népesség, hogy csak az utóbbi években 15 millió külföldi vendégmunkás vándorolt be a munkaerőhiány kompenzálása végett. Zömében (több mint 80%-uk) ugyanakkor nem a

szomszédos arab országokból, hanem a délkelet-ázsiai államokból érkeznek. Az intra-regionális munkavállalási célú migráció erősítése tehát nem csak hogy megoldást jelenthetne az Öböl-országok munkaerőhiányára, de enyhíthetné az észak-afrikai országok "fiatal-feleslege" által keltett politikai feszültséget is. Az intra-regionális migráció hiányában a Maghreb és Mashrek országokra hatalmas nyomás nehezedik, hogy sok új munkahelyet hozzanak létre, amely felszippantja a munkaképes korú fiatalokat. Nem véletlen tehát, hogy a tunéziai zavargásokat is egy fiatal munkenélküli öngyilkossága robbantotta ki. A kis észak-afrikai országban a gazdasági környezet az elmúlt években igen kedvezően alakult. A „Tunéziai Csoda” néven is ismert jelenség (amely évi 5%-os gazdasági növekedéssel járt) elfeledtette az emberekkel, hogy elnyomásban élnek, emberi és politikai jogaikat nem tartják tiszteletben és nincs szabad sajtó sem, továbbá hozzájárult a politikai elit helyzetének megszilárdulásához is. A 2008-ban kirobbanó válság azonban - miután lecsapott az ország legnagyobb kereskedelmi partnerére, az Európai Unióra - Tunéziát is megrázta. Felszínre került, hogy míg a politikai elit egyre több szektorra terjeszti ki hatalmát és burjánzik a korrupció, addig a munkanélküliség (leginkább a már említett, számában és arányában is egyre növekvő fiatalság körében) lassan meghaladja a 14%-ot. És miután a fiatal értelmiségi munkanélküli, a felkelések szimbólumává vált Mohamed Bouazizi felgyújtotta magát, mert már zöldséges bódéja után is adót követelt tőle az állam, a társadalom az őket elnyomó, a gazdasági növekedésből származó előnyöket a saját malmára hajtó Ben Ali elnök és a köré szerveződő (értsd: családjából álló) politikai elit ellen fordult. Innentől pedig már tudjuk mi történt...”48

Igen, tudjuk, mivel a modern technikai vívmányok köszönhetően élőben is követhettük a forradalmakat. Harcok, több ezer halott, kormányváltások, instabil politikai helyzet és menekülő helyiek. A menekülő helyiek a környező országokban kerestek menedéket az életüket féltve, biztonságot keresve, majd amikor a dominószerűen kirobbanó forradalmak az addig menedéket nyújtó szomszédos országot is elérték, akkor a „Megváltás földjére”, Európába vitt szenvedéssel kikövezett (vagy jelen esetben vízi) útjuk.

 

 

III.1. Az Arab Tavasz és Olaszország kapcsolata

 

A fentiek fényében elmondható, hogy ezen problémák nem új-keletűek, így az ehhez kapcsolódó gazdasági migráció területén is érezhető volt ez a probléma.

A BBC brit napilap egyik 2007-es cikkében49 az egyes afrikai országokból az Európai Unióba irányuló migrációs útvonalakkal is foglalkoztak.

 

 

Afrikából Európába vezető migrációs útvonalak a BBC brit napilap egyik cikkében feltüntetett térképén50

 

A cikkben leírtak szerint az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb mértékben nőtt a bizonytalan, tengeren keresztül az Európai Unióba vezető utakra vállalkozó afrikai menekültek száma. A menekültek és illegális bevándorlók között főként közép- és észak-afrikai származású, elsősorban szomáliai, szudáni, eritreai, nigériai, tunéziai, algériai és líbiai állampolgárok vannak. Ezen menekültek a fenti térképen feltüntetett útvonalakon vették Európa felé az irányt több esetben kis lélekvesztőkön. A végső cél a kedvezőbb elbánás és a jobb szociális juttatások miatt az észak-európai országok voltak.

A fentebb közölt térképen is látható, hogy Európába a „legkedveltebb” belépési pont Spanyolország – a Gibraltári-szoros, a Kanári-szigetek és Olaszország. Az elmúlt évtizedben az előző két helyen megszigorították a határőrizetet, így a kevésbé ellenőrizhetőbb, de a távolság miatt aránylag könnyen átjárható szakaszon, Málta és Olaszország felé érkeznek a mindenre elszánt bevándorlók Európába.

Az egyik spanyol belépési ponton (Kanári-szigeteken) az alábbi IOM (International Organization FOR Migration) és a spanyol Belügyminisztérium adatai alapján is csökkent az Európa érkező illegális bevándorlók száma, míg Lampedusa szigetén keresztül érkezők száma folyamatosan nőtt.

 

 

Illegális bevándorlók számának alakulása Lampedusa szigeténél és a kanári szigeteken51

 

És miért éppen Málta vagy inkább Lampedusa? A válasz egyszerű, hiszen ahogy már fentebb említettem, az utóbbi évtizedben megszigorították az egyik népszerű, és könnyen elérhető európai pontot övező környék ellenőrzését52, így azon nemzetek elkeseredett állampolgárai, kik a szebb jövő reményében Európát szemelték ki boldogulásuk helyéül, az otthonaikból gyorsan elérhető Líbiát és Tunéziát választották utolsó afrikai megállójukul. Lampedusa szigete ráadásul az Arab Tavasz miatt kialakult menekült- és illegális bevándorló-hullám szempontjából a leginkább kézenfekvő a távolság miatt.53

 

A FRONTEX által készített térképen látható a két földrész és a köztük lévő szigetek egymástól számított távolsága54

 

Ahogy a térképen látható, Lampedusa közelebb fekszik Tunézia egyes részeihez, mint az Olaszország déli részét képező Szicíliához. Jelen dolgozatomban, a következő pontokban ezt az „olasz utat” kívánom bemutatni.

 

 

III. 2. Lampedusa esete a menekültekkel

 

Lampedusa földrajzilag a Pelagie szigetcsoporthoz, közigazgatásilag Olaszországhoz tartozó parányi sziget a Földközi-tengerben. Szicíliától 205, a tunéziai partoktól 113, Máltától 140 kilométerre fekszik, 10 km hosszú, legnagyobb szélessége 4 km. Állandó lakosainak száma 6299 fő55. Az utóbbi időszakban Európa legkisebb és egyben legzsúfoltabb bevándorlási kapujaként lett ismert. 2011-ben volt egy olyan nap, amikor közel 2000 bevándorló kötött ki a szigeten kevesebb, mint 24 óra alatt. Ezek a kemény tények jelentősen rontják a főleg mezőgazdaságból és idegenforgalomból élő sziget nimbuszát.

Amilyen kicsi a sziget, annyira jelentős stratégiailag. Az alig húsz négyzetméteres Lampedusa az ókor óta tranzitállomásnak számít a Földközi-tenger középső részében, majd célpont is volt, mivel 1994-ig a szövetséges erők egyik bázisa működött itt. 1986 áprilisában Moammer Kaddhafi volt líbiai vezető egy SCUD rakétát is kilövetett a szigetre egy amerikai támadásra válaszként, azonban a rakéta még a sziget előtt a tengerbe zuhant.

A sziget a migráció problémájával történelme során először a ’90-es évek elején szembesült. Az első modernkori tömeges menekülthullám 1991 márciusában Albánia felől érkezett Olaszországba. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint56megközelítőleg 23 000 albán kelt át Olaszországba hajón. Akkor Olaszország tizennyolcezer menedékkérőt elismert, viszont az 1991 augusztusában érkezett további húszezer albánt Bariból hazatoloncolták. A harmadik, nagyobb albán menekülthullám az albániai gazdasági válság után, 1997-ben érkezett. Az ebben az időszakban jött menekültek az olasz csizma keleti részébe, az Adriai-tengeren át érkeztek, így közvetlenül nem érintették Lampedusát, viszont ebben az időszakban kezdték el kiépíteni a befogadó állomásokat országszerte, többek között a kisebb létszámban Afrika felől érkező illegális bevándorlók elhelyezésére alkalmas lampedusai befogadó központot is.

Az összesen 804 fő befogadására készült lampedusai befogadó központban57 az utóbbi években 1200-2000 fő él. Hasonló a helyzet a többi olaszországi befogadó központban is.

Az elmúlt két évtizedben, amióta kialakították ezeket a befogadó állomásokat, a helyzetük és a kapacitásuk nem változott jelentősen, habár a menekültek száma a ’90-es évek eleje óta fokozatos – arányában kis – növekedést mutatott. 1990-ig a UNHCR-en keresztül érkezett európai – elsősorban kelet-európai – menedékkérőket engedték be az országba az olasz hatóságok. Az 1990-es években az ország már nem csak európai menedékkérőket fogadott, azonban Olaszország még ekkor is elsősorban tranzitországnak számított, melyet az olasz hatóságoknál beadott menedékkérelmek száma is mutat: 1992 és 1997 között az évente regisztrált menedékkérelmek száma 680 – 2590 között mozogtak. Ez a szám csak 1997. szeptember 1.-től változott meg jelentősen, amikor hatályba lépett az Olaszország által is aláírt Dublin Egyezmény (melyet a Dublin II, pontosabban a 2003/343/CE rendelet váltott fel). A dublini egyezmény58 egyik fő célja az volt, hogy megakadályozza, hogy egy kérelmező több tagállamban is benyújtson kérelmet. Egy másik cél a „keringő” menedékkérők számának csökkentése. E szerint az az ország felelős a kérelem elbírálásáért, ahova a személy először megérkezett. Ez nagy nyomás alatt tartja azokat a határterületeket, így Olaszországot is, melyek államai gyakran épp a legkevésbé képesek a menedékkérők támogatására és védelmére és a kapacitásuk sem elég. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy 1997 és 1998 között a benyújtott menedékkérelmek száma az előző évi 1890-ről 13 100-ra emelkedett. Az azt követő években is folytatódott a menedékkérelmek számának lassú növekedése, melynek csúcsa 2007-ben volt az akkori 30.000 regisztrált kérelemmel.59

Az Olaszország területére érkező menekültek és illegális bevándorlók elhelyezésére a ’90-es évek elején létesült külön ellátó rendszer. Az illegális bevándorlók az érkezésük után az alábbi három, alkalmazásuk szerint elkülönített befogadó központot ismerhetnek meg: a befogadó központot (CDA vagy Centri di Accoglienza), ahol az illegális bevándorló első ellátása és regisztrációja történik, majd a személyazonosságának és ott tartózkodásának megállapítása után vagy a kiutasítási központba, vagy a CARA központba kerül. Ez utóbbi egyfajta menedékkérők központjaként funkcionál (olasz elnevezése: CARA vagy Centri di Accoglienza Richiedenti Asilo), amely a menedékkérők minimum 20, legfeljebb 35 napra szóló elhelyezését hivatott biztosítani abban az esetben, ha a kérelmező okmányok nélkül érkezett. Ez idő alatt a hatóságok a személyazonosságuk megállapítására tesznek erőfeszítéseket vagy a státuszukat állapítják meg. A körülbelül Azonosítási és Kiutasítást Előkészítő Központnak fordítható állomáson (CIE vagy Centri di identificazione ed espulsione) azon illegális bevándorlók kerülnek elhelyezésre, akik ügyében elindult a

kiutasítás. A maximálisan itt töltött idő 180 naptól 18 hónapig terjedő időszak lehet. 2011. augusztus 2-án, kedden, éppen a lampedusai problémát érzékelve, az olasz szenátus jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, mely szerint a dokumentum nélkül, illegálisan bevándorolt személyeket az addigi 6 hónap helyett 18 hónapig lehet visszatartani a befogadó központokban. A törvényjavaslat Roberto Maroni belügyminiszter nevéhez fűződik, aki arra hivatkozott a jogszabálytervezet indoklásában, hogy ezzel a passzussal a bevándorlók hazatoloncolásával foglalkozó uniós előírás olasz jogrendszerbe való átvétele történt. A törvényben foglaltak szerint az azonnali kényszerítő kiutasítási eljárást is bevezették a harmadik országból érkezettekkel szemben. Jelenleg az országban 13 elsődleges ellátást biztosító központ van, ezek egyike a lampedusai is.

 

Az olasz Belügyminisztérium egyik tájékoztató anyaga60 alapján készült térképen látható, hogy elsősorban a déli és a keleti, Albánia felőli oldalon találhatók ezek a központok. Az összes központ befogadóképessége körülbelül 4 ezer fő – nem számolva a SPRAR központokat, melyek a félsziget belsejében, főleg a nagyvárosokban találhatóak. Azt több újságcikk és tanulmány megállapítja, hogy a menedékkérők egy része helyhiány miatt egyik intézménybe sem tud bekerülni, így – főleg a nagyvárosok esetében – az utolsó anyagi forrásaik felélésével kénytelen szállást és ellátást biztosítani magának. Mivel ez idő alatt hivatalosan munkát sem vállalhatnak, a menedékkérők pénz hiányában „feketén” vállalnak munkát, ha találnak, vagy az utcán kénytelenek élni és megélni. Akik bekerülnek az olasz ellátórendszerbe, jobb helyzetben vannak, ugyanis elhelyezést és szociális juttatásokat (étel, integrációs támogatás) biztosítanak számukra, de ez csak addig jár, amíg a szálláson tartózkodnak. Ha lejár a központokban tartózkodásra jogosító idő, nem folyósítható számukra további ellátás. Ilyen esetekben, leginkább a nagyobb városokban, mint Milánó, Torino és Róma, a helyi civil szervezetek és egyházi csoportok biztosítanak saját otthonaikban, általuk fenntartott hajléktalanszállóikon ellátást.

A még megemlítendő intézménytípus az előbb már említett SPRAR központok is. A SPRAR állomások az olasz belügyi tárca, a helyi önkormányzatok szövetsége (ANCI - Associazione Nazionale Comuni Italiani) és az NGO-k (non-governmental organizations – nem kormányzati szervezetek) közös együttműködése alapján létesültek. Míg a CARA központokban az illegálisan belépett menedékkérők kérelmük elbírálásáig tartózkodnak, addig a SPRAR központokban a legálisan belépett menedékkérőket helyezik el. Az ebbe a csoportba tartozó intézmények befogadóképessége 3000 fő. Az önkormányzatok a SPRAR rendszer mellett más intézményeket is működtethetnek a menedékkérők elszállásolására. Ilyen például a Morcone Projekt keretében létrehozott többfunkciós központok (Centri Polifunzionali) néhány hellyel. A SPRAR-okban a CARA központokból kikerülő menedékkérők a kérelmük első fokon határozattal történő elbírálásáig tartózkodnak, azonban a SPRAR központok korlátozott kapacitása miatt a CARA központokból nem kerülnek tovább a SPRAR központokba helyhiány esetén, hanem a CARA-ban maradnak az egyik rendeletben megfogalmazottak alapján (Decreto Legislativo 30 maggio 2005, n. 140.).

 

A lampedusai befogadó állomás, ahogy már fentebb is említettem, 800 főre tervezett kapacitása túlterhelt. 2011-ben a helyi önkormányzat a belügyi hatóságok segítségét kérte, melynek révén azok ígéretet tettek egy másik központ kialakítására. A második

központ megépítése mondhatni nem nagyon váltott ki osztatlan örömöt a helyi lakosokban.

A szigeten az elmúlt évben nem csak tüntetésekre került sor – hol a helyi lakosok tüntettek a bevándorlók ellen a nagy kosz, a sok szemét, a termőföldjeiken felállított sátrak, a megnőtt bűnözési mutatók miatt, hol a bevándorlók az embertelen körülmények és a lassú ügyintézés miatt -, hanem erőszakos eseményekre is, mint a két fél közötti összecsapások, a bevándorlók által lakott befogadó állomás felgyújtása. Az áldatlan állapotok érzékeltetéséhez említem meg itt az egyik szervezet 2011 tavaszán közölt nyilatkozatát. A Medecins Sans Frontieres emberi jogi és egészségügyi független szervezet egyik 2011-ben kelt nyilatkozatában61arra hívták fel az olasz hatóságok figyelmét, hogy Lampedusán embertelen körülmények között élnek a menekültek. A nyilatkozat készítésekor, 2011 áprilisában 3000 főre 16 mobil mellékhelyiség és 2 ivóvíztartály állt rendelkezésre. Ebből naponta és fejenként 1,5 l vizet szolgáltattak ki a menekülteknek, holott a humanitárius előírások szerint naponta, fejenként 20 l vizet kellene biztosítani a hatóságoknak. 2011. február 14-én érkezett a szigetre egy MSF csoport, mely 6 főből állt (1 orvos, 1 ápoló, 3 logisztikus és egy fő kulturális mediátor). A csoport egy elsősegélyhelyet alakított ki, ahol az olasz egészségügyi hatóságokkal együttműködve biztosította az alapvető elsősegély-ellátást és a betegirányítást. A cikk szerint 2002 és 2009 között egy mobil kórházzal is jelen voltak Lampedusán.

Azonban nem csak Lampedusán lettek egyre hangosabbak a bevándorló-ellenes hangok: az elmúlt években több, bevándorlók által elkövetett súlyos, erőszakos bűncselekmény, főként román állampolgárok által, olasz nők és fiatalkorúak sérelmére elkövetett halálos kimenetelű bűntettre is sor került, amire válaszul a főként román állampolgárságú romák táborának felgyújtásával (őket gyanúsítva több lopás, rablás, nemi erőszak és gyilkosság elkövetésével) és erőszakba torkolló tüntetésekkel tiltakoztak helyiek.

 

„Ők engedték a bevándorlást, most rezervátumokban élnek!” állt egy Északi-Liga plakáton62

A helyi lakosság lecsillapítására több politikus is látogatást tett a szigeten, így Silvio Berlusconi volt kormányfő is. 2011 márciusában ott jártakor tartott beszédében megemlítette, hogy a 2011 januárja óta folyamatosan növekvő létszámot mutató befogadó állomás lakóit, akik akkorra elérték a hatezres lélektani határt is, a következő napokban átszállítják a félsziget déli részein található befogadó központokba, tehermentesítve ezzel a lampedusait. A hatezer illegális bevándorlót végül 6 hajón szállították át a többi központba, míg az illegális bevándorlók által okozott közegészségügyi helyzetet a katonaság oldotta meg az oda kivezényelt egységeivel.

A tüzet okozó, főleg tunéziai menekültek már napokkal a tűzeset előtt tüntettek a visszatoloncolásuk ellen, mivel 2011 májusára az olasz hatóságok szerint a tunéziai helyzet stabilizálódott, a menekültek a legtöbb esetben visszaküldhetőek. Ekkor kötötte meg Olaszország és Tunézia azt a megállapodást, melynek célja az észak-afrikai országból a dél-európaiba irányuló bevándorló áradat megállítása63. A megállapodás értelmében Olaszország hat hónapra szóló tartózkodási engedélyt ad az illegálisan már a területén tartózkodó mintegy 20 ezer tunéziainak, az utánuk érkezőket viszont a Tunéziának jutatott anyagi és eszköztámogatás fejében visszaküldik. A tunéziaiak a szigetország belseje felé szerették volna venni az irányt, majd onnan Franciaországba, ahol jelentős számban élnek tunéziaiak, és ennek a dokumentumnak a birtokában, a schengeni megállapodás értelmében, a bevándorlók már legálisan léphetnek be Franciaországba. Pontosan ettől félve a francia hatóságok ekkor megtagadták a belépést több száz, Olaszországból bejutni akaró tunéziaitól64. Az eset kapcsán már másodjára otthontalanná vált menekültek nagyobb részét így visszatoloncolták, míg 200 főt repülőgépeken egy másik, az ország déli részén található Sigonella katonai támaszpontjára szállítottak, akik esetében a menedékkérelem első látásra megalapozottabbnak tűnt. A lampedusai központ 2012 júniusában nyitotta meg újra kapuit az egyik felújított, 300 férőhelyes részével.

A helyzet így 2012 nyarára kismértékben javult, de Lampedusa azóta sem nyerte vissza azt az háborítatlan hangulatát, amit a figyelem központjába kerülés előtt birtokolt. A szigeten élőket a helyzet stabilizálása addig nyugtatta meg, míg az újabb menekülthullám el nem érte őket.

 

 

IV. A közös menekültügyi rendszer Lampedusa után

 

A Lampedusán történtek rávilágítottak mind az olasz menekültügyi és idegenrendészeti rendszer, mind a közös uniós bevándorlási politika hiányosságaira és tennivalók tucatjaira. Ezek megvalósítása ma egyre sürgetőbb, hiszen a legújabb hírek szerint (a dolgozat leadását megelőző időszakban) az észak-afrikai országokban az Arab Tavasz lezárulta után a politikai és biztonsági helyzet továbbra sem mondható nyugodtnak és stabilnak annak ellenére, hogy a felkelések óta legalább egy – másfél év eltelt.

Az alábbi geopolitikai térkép65a 2012 elején fennállt helyzetet jeleníti meg. A térkép jelzései alapján látható, hogy az észak-afrikai országokban rosszabb esetben fegyveres konfliktus is, de a legtöbb országban tüntetések és erőszakba torkolló összetűzések jellemzőek a forradalmak után is. Ezekben az országokban a számadatok szerint a 25 év alatti lakosság aránya is jelentős, hiszen, ahogy azt az Arab Tavasz elemzésekor láthattuk, a felkelések kirobbanásában nagy szerepe volt a lázadó, sokszor munkanélküliséggel küzdő fiatal generációnak.

 

Geopolitikai helyzet

 

Elmondható, hogy ezekből az országokból további illegális bevándorló hullám várható a bizonytalan biztonsági helyzet és az ezzel járó munkanélküliség és megélhetési problémák miatt. Így Olaszország a 2011 telén tapasztalt csökkenés után66 idén tavasztól újabb – habár a 2011 tavaszához képest alacsonyabb számú – növekedést mutató illegális bevándorlás tapasztalható67, melyet a hőmérséklet jobbra fordulásával magyaráznak (a tendencia hasonló az afganisztáni tálibok támadásaihoz, akik a téli hónapokban szintén kevesebb támadást hajtanak végre). Az újabb menekülthullám 2012 júliusában csúcsosodott ki, amikor naponta több csónak és hajó kötött ki Olaszország partjainál.

2012 júliusának első két hetében az olasz titkosszolgálat adatai alapján bevándorlókkal teli hajók értek partot - írta a La Repubblica napilap 2012. július 11-i száma68. Az újság az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának bejelentése után adta közre a hírt, melyben arról írtak, hogy 15 nap utazás után 54 bevándorló halt szomjan a Földközi tengeren Olaszország felé tartva. A Líbiából indult gumicsónakon főleg eritreaiak és szomáliaiak utaztak. Az egyetlen, a tunéziai hatóságok által kimentett eritreai túlélőt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának egyik munkatársa kérdezte ki. A csoport tragédiája többek között annak a rovására írható, hogy nem vittek magukkal a menekülők elég ivóvizet és a csónakjukból is ereszteni kezdett a levegő. Az eset sajnos nem egyedülálló, hiszen nap, mint nap fordultak elő ilyen esetek az elmúlt években. A UNHCR információja69szerint csak 2012 elejétől egészen a nyár elejéig mintegy 170, Líbiából Európába eljutni akaró ember vesztette életét a Földközi-tengeren. 2012 eleje óra mintegy 1300 embernek sikerült Líbiából Olaszországba eljutni, további ezer bevándorló pedig Málta partjainál kötött ki 14 hajón.

Ide tartozik még, hogy 2012 eleje óta – az olasz védelmi minisztérium honlapján is elérhető, fentebb már hivatkozott cikk szerint - 4500 illegális bevándorló érkezett a Földközi-tengeren keresztül Olaszország partjaihoz, többek között Líbiából, Tunéziából, Egyiptomból, Törökországból és Görögországból. Azonban az eddigi bevándorlási gyakorlat megváltozott, mármint ami az embercsempészek útvonalát illeti: a célállomásuk már nem a könnyebben ellenőrizhető – és a Frontex által folyamatosan ellenőrzött - Lampedusa, hanem az olasz félsziget „talpa és sarka”, Puglia, Calabria és Szicília partjai. Titkosszolgálati jelentések szerint 2011-ben az "Arab Tavasz" hatására 62 ezer illegális bevándorló érkezett az olasz partokra, míg 2012-re a fenti jelentés továbbra is jelentős migrációt prognosztizált, főleg azután, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elvetette az Olaszország és Líbia között 2008-ban kötött egyezményt az olasz partokra érkező illegális bevándorlók visszatoloncolásáról. A Monti-kormány és Líbia új kormánya idén áprilisban megerősítette a korábbi megállapodást, de már a visszatoloncolási előírások nélkül.

2012. április 3-án Anna Maria Cancellieri olasz belügyminiszter és líbiai kollégája, Fawzi Altaher Abdulati aláírt egy kétoldalú megállapodást70, melyben kifejezésre jutatták, hogy a két ország a jövőben erősíti a köztük meglévő együttműködést az illegális migráció elleni harc, illetve az ehhez kapcsolódó szervezett bűnözés területén. A szerződésben megállapodtak a líbiai rendőröknek nyújtandó szakmai képzésben, a líbiai tengerpart hatékony ellenőrzésében, az illegális migráció helyben – Líbiában – történő megelőzése és a genfi székhelyű IOM (International Organization for Migration) szervezettel közös együttműködésben a származási országba visszatérés támogatása kapcsán.

Az IOM repatriálási gyakorlata több ország esetében – köztük Nagy-Britannia esetében - már hatékonyan működik71. A repatriált menedékkérők a helyi társadalomba történő visszaintegrálódásának sikerességét a szervezet honlapján elérhető anyagok72 is mutatják. Az IOM főbb tevékenységi körébe tartozik az előbb említett hazatérési program, mely az önkéntesen vállalt, illetve a célország által meg nem adott tartózkodási/letelepedési engedély, illetve a menekültként el nem ismerés miatti kényszervisszatérés támogatását tűzte ki célul. Ez a visszautaztatás és a származási országban történő elhelyezkedés vállalkozás beindítása révén valósul meg. Olaszország szempontjából a visszatérés szorgalmazása elsősorban politikai tőke kovácsolása szempontjából előnyös, mivel a közvélemény a menekültek és illegális bevándorlók ellen hangolódott. A repatriálás mellett azonban az Európai Unió a szakképzett bevándorlók integrációjának támogatását is ösztönzi a jól ismert problémák miatt (elöregedő népesség, munkanélküliség). Cecilia Malmström a Le Monde című napilap egyik 2012 júliusi számában73 megjelent interjúban azt is mondta, hogy az arab tavasz kezelésével az Európai Unió történelmi lehetőséget szalasztott el, ugyanis a demográfiai helyzet

alakulása miatt Európának a jövőben nagy szüksége lesz a bevándorlásra. "Mit mondtunk azoknak az embereknek, akiket a mi értékeink inspiráltak (az arab országok forradalmainak kirobbantásakor)? Hogy mi válságban vagyunk és tartunk a bevándorlók bibliai méretű áradatáról!" - állt az interjúban. A cikkben hivatkozott becslések szerint 2030-ra bevándorlók nélkül az európai munkaképes lakosság aránya 12 százalékkal fog csökkeni, a munkanélküliség is nőni fog, illetve egyre nagyobb mértéket ölt a szakemberhiány. "Németországban például nincs elég mérnök. 2020-ig az európai egészségügyi szektorban 2 millió ember fog hiányozni. Egy OECD-jelentés kimutatta, hogy az emigránsok többségét Európánál jobban vonzza Brazília, Kanada, Ausztrália, sőt Angola és Mozambik is" - hangsúlyozta Malmström. A biztos szerint ez a helyzet hosszú távon "súlyos problémákat" okozhat Európában. A politikus megemlítette, hogy a bevándorlási és menekültügyi kérdésekben jobb feladatmegosztásra lesz szükség a tagállamok között. "Úgy vélem, hogy az integráció a legtöbb nagyvárosban kudarc és a gettósodás olyan valóság, amiért a politikusokat terheli a felelősség" - fogalmazott. Szerinte a meglévő munkaerőt is jobban kellene kihasználni. "Nem arról van szó, hogy kitárjuk a kapukat, hanem megvizsgáljuk, hogyan lehetne könnyíteni a legális bevándorlást, ami egyébként egyik eszköze az illegális bevándorlás elleni küzdelemnek" - tette hozzá.

Az általános következményelemzésen túl konkrétabb elemezésekre is sor került. Az egyik legfontosabb kérdés, mellyel az olasz menekültügyi hatóság a 2011-es évben szembesült, az, hogy minek minősíti a még a pályázat írása idején is folyamatosan érkező, főleg tunéziai és líbiai menekülteket. Az olasz hatóságok a tunéziai menekülteket gazdasági bevándorlóknak tekintették, míg a líbiaiakat politikai menekülteknek. Azonban Líbia esetében sem volt egyszerű az eset, hiszen Líbiában rengeteg külföldi, elsősorban pakisztáni, bangladesi és burkina faso-i állampolgár dolgozott, akik a politikai és biztonsági helyzet destabilizálódásával szintén a többi menekülővel együtt Észak felé vették az irányt. Az ő esetükben a menekültügyi hatóság elutasította a menedékkérelmüket.74 Ehhez az olasz hatóságok - valószínűsíthetően - egészen a líbiai belpolitikai helyzet normalizálódásáig tartani fogják magukat.

A másik kérdéskör, a biztonságos származási ország kérdésköre. Uniós szinten is már a 2000-es évek elején napirendre került a kérdés, pont az olasz elnökség idején. Akkor nem jutottak dűlőre a tagállamok, majd a probléma megoldását továbbpasszolták az ír elnökség idejére. Maga a probléma az volt, hogy az Európai Unió állítson-e össze egy listát az úgynevezett biztonságos harmadik országokról, ahová külön eljárás nélkül visszaküldenék az illegálisan a területére lépőket, ezzel gyorsítva a menekültügyi eljárást. A miniszterek egyik korábbi megállapodása szerint ugyanis, az Európai Bizottság listát készít a biztonságos származási országokról, ahonnan az érkező személyeket nem politikai vagy gazdasági menekültnek tekintik és egy, a jelenlegi szabályoktól eltérő módon, egyszerűsítve visszatoloncolják őket.75 Azonban ebben a kérdésben a mai napig nem jutottak dűlőre a tagállamok. Ez a frissen felállított EASO működésével várhatóan változni fog, de egyelőre minden tagállam a saját maga által felállított lista alapján dönt arról, hogy mely származási országot minősíti biztonságosnak.

 

Nem csak a származási ország biztonsági besorolása terén vannak eltérések az Európai Unióban. A menekültügyi eljárások Európában több esetben a Bizottság számára nem követhetők76 és a vonatkozó irányelv77 értelmezése sem egyforma, így az eljárási garanciák tagállamonként jelentős eltéréseket mutatnak, annak ellenére, hogy 2009 óta a Bizottság az irányelv megfelelő alkalmazása érdekében megvizsgálja és nyomon követi azokat az eseteket, amelyeknél az irányelv végrehajtásával kapcsolatban problémákat észleltek.

Az illegális bevándorlás témakörében a Bizottság a hatékonyabb visszatérési politika fontosságát hangsúlyozta az illegális bevándorlók visszatérésére vonatkozó, közös előírásokról és eljárásokról szóló visszatérési78 és az illegálisan tartózkodók foglalkoztatásának szankcionálásáról szóló irányelv79 tagállami jogba történő átültetésének szorgalmazásával.

A szervezeti együttműködés és a közös tevékenységek értékelése is megtörtént. A Frontex együttműködése az olasz menekülthullám kezelésében mutatta, hogy a szervezet hatékonyan tudott részt venni menekültügyi problémák kezelésében is. A további, még hatékonyabb működéséhez a Frontex és az Europol közötti szorosabb együttműködés lehetőségei is felmerültek, így a harmadik országból érkező állampolgárok határsértésével kapcsolatos adatokhoz könnyebben hozzá tudnak férni az érintett hatóságok, így meggyorsítva a külső határoknál történő határátlépést vagy kitoloncolást.80

A jövőbeni, esetlegesen felmerülő, a 2011-es olasz menekülthullámhoz mérhető esetekre a Bizottság egy programot készített elő és nyújtott be a menekültek letelepítésével kapcsolatban81, mely szerint egy harmadik országban védelmet kapott menekültet tartósan le lehessen telepíteni az egyik uniós tagállamban. A szolidaritás fogalmával kapcsolatban már utaltam arra, hogy az olasz kormány elsősorban az országát érintő menekültügyi helyzet tagállami hozzáállásával kapcsolatban elégedetlenségének adott hangot. A Tanács 2012 márciusában – erre válaszul – következtetéseket fogadott el a vegyes összetételű migránscsoportok áramlása miatt nagy nyomásnak kitett tagállamok iránti szolidaritásról és annak keretéről, illetve a korai előrejelző mechanizmus

alkalmazásáról.82 Ez utóbbi mechanizmus a gyorsabb közös reakciót teszi lehetővé, melynek fontosságát Lampedusa esetében is láthattuk.

 

 

V. Összefoglalás

 

2011 a közös európai menekültügyi rendszer nagy bemutatkozása volt. Az elmúlt két évtized fáradságos munkájának eredménye volt ez az előre nem tervezett bemutatkozás. Ez a 20 év az európai tagállamok menekültüggyel foglalkozó szakemberi számára a közös rendszer kialakításáról szólt. Azt már a ’90-es évek elején látni lehetett, hogy a nagy politikai változások a világ egyes államaiban nagyobb menekülthullámot indíthatnak el az európai földrész felé, ezen belül a fejlettebb, jobb szociális hálóval rendelkező országokba. Ekkor érezték úgy a tagállamok képviselői, hogy ezen a területen is szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni. 1999 volt a fordulópont, amikor az EU tagállamai több fontos jogalkotási intézkedést fogadtak el, amelyek célja a fokozódó menekültügyi problémák európai szinten történő hatékonyabb kezelése, valamint egy egységes feltételeket biztosító és egységes szabályokat és eljárásokat alkalmazó, közös európai menekültügyi rendszer bevezetése. 1999 óta a Tanács két ötéves tervet fogadott el: a tamperei programot (1999–2004) és a hágai programot (2004–2009).

Az első szakasz a menekültügyi eljárási irányelv hatálybalépésével lezárult. A második szakasz az első szakaszban elfogadott jogi eszközök részletes és teljes körű értékelésére épült és a közös menekültügyi eljárást, valamint a menedékjogot nyert, illetve kiegészítő védelemben részesült személyek számára biztosított egységes jogállás létrehozását célozta meg.

A közös menekültügy elsődleges célja már a kezdetekkor is az volt, hogy a harmadik, kibocsátó országoknak képzési és pénzbeli támogatást nyújtson a területükről kiinduló migráció kezelésében, az illegálisan az Európai Unió területére bevándorolni szándékozók kiszűrésére már a saját területükön, ez alatt értve a határellenőrzési képesség javítását, az okmányok biztonságának megerősítését.

A menekültügy egyik fő kérdése azonban az, hogy mihez kezdjenek a már az Európai Unió területére lépett illegális bevándorlókkal. Az egyik lehetséges megoldás a kitoloncolás, de ez csak a jogszerűtlenül az Unió területén tartózkodók esetében alkalmazható, míg az önkéntes visszatérés előmozdítása nem csak a menedékkérő, hanem a jogvédő szervezetek számára is elfogadhatóbb és kíméletesebb megoldás. A hazatelepítési, vagy a szakterületen inkább használt kifejezéssel élve repatriálási politika közös előírásokon alapszik, az érintett személyek emberséges módon, és emberi jogaik és méltóságuk teljes mértékű tiszteletben tartása melletti visszatérése érdekében.

2011 utolsó negyedévében 30 ezerre emelkedett a Földközi-tenger keleti útvonalán érkező illegális határátlépők száma – írta az Európai Bizottság egyik 2012-es kiadványában83, megemlítve, hogy a görög-török határterület a leggyengébben

ellenőrzött határszakasza a schengeni térségnek, így az Unió területére érkezők háromnegyede itt lép be a schengeni-övezetbe.

2011 folyamán a 27 európai uniós tagállamban több mint 300 ezer kérelmet nyújtottak be menedékjog iránt, ami 16,2%-kal többet a 2010-es adatokhoz képest. A 2001. évi rekordot (425 ezer kérelem) ez a nagyobb arányú menekültáramlás nem tudta megdönteni, de a gazdasági válság okozta feszültségek miatt mind a lakosság, mind a tagállamok kormányzatai nehezebben dolgozták fel ennek hatásait. Ehhez jött még az a tény is, hogy a dublini rendszer szerinti „első belépés országa” feltétel eredményeképpen bizonyos tagállamokra – különösen érvényes ez az EU külső határait képező tagállamok esetében – aránytalanul nagy teher hárul, mint ahogy azt Lampedusa esetében is láthattuk.

2011-ig a Dublin-i egyezmény bevezetése óta eltelt időszakban folyamatosan emelkedett mind az illegális bevándorlók, mint a menedékkérők száma Olaszországban. 2011-ben kulminálódott az ún. Arab Tavasz eseményeinek következtében elindult menekültáradattal. A világ ekkor figyelt fel az addig csak természetvédők és néhány turista által látogatott Lampedusa szigetére Máltával egyetemben. A migránsok folyamatosan és meredeken növekvő száma miatt 2011 tavaszára a 6000 lakosú Lampedusa nyugodtan kitehette volna a megtelt táblát, amikor partjait néhány hónap leforgása alatt elérte a 27 000. bevándorló is. Ekkor került előtérbe az elmúlt évtizedben sokat hangoztatott szolidaritás uniós intézménye, ami végül is nem tudott megmutatkozni a tagállamok ellenállása és Olaszország sokszor vehemens hozzáállása miatt. A közös menekültügyi rendszer egyik legfontosabb vívmánya az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal megnyitása volt, melyet a lampedusai esetre reagálva egy évvel a tervezett megnyitó előtt adtak át Máltán.

Azt már más területeken szerzett tapasztalatokból is tudhatjuk, hogy a krízishelyzetek szolgálnak a kidolgozott intézményi megoldások életképességének tesztelésére. Az új menekültügyi rendszer 2011-ben került tesztelésre. A lampedusai eset rávilágított arra, hogy ennyi találkozó, egyeztetés után sincs meg kellő kölcsönös bizalom a tagállamok között, és Lampedusára adott európai válasz sem volt megfelelő. Itt merült fel az illegális bevándorlás kiszűrésében már jártasságot szerzett több uniós szervezet, a FRONTEX , az EUROPOL és az Alapjogi Ügynökség szerepe is, 84 melyek tevékenységét az uniós szervek véleménye szerint jobban össze kell hangolni, mivel a sürgősségi helyzetekben ezen szervek együttműködésére fokozottabban van szükség.

A jövőre vonatkozóan, a világ jelenlegi politikai helyzetét tekintve elmondható, hogy a közeljövőben az Európai Unió egyes külső határterületein fekvő tagállamai további menekülthullámmal szembesülhetnek, elég csak a jelenlegi szíriai konfliktusra és az onnan menekülőkre85 gondolni, de ahogy azt az alábbi térképen86 is láthatjuk, a világ több pontján jelenleg is ’meleg’ a helyzet:

 

Konfliktusok a világban

(az egyre mélyülő színek a konfliktusok súlyosságát jelölik)87

 

A szíriai probléma és az Arab Tavasz országaiban máig rendezetlen helyzet további terheket ró a közös európai menekültügyre. Az IDMC88 2012. április 19-i sajtóközleményében89 megemlítik, hogy 2011 végén világszerte 26,4 millió belső menekült él, melyből 3,5 millió személy 2011 folyamán vált belső menekültté. Csak az Arab Tavasz nyomán 830 000 fő kényszerült elhagyni otthonát. Tehát a menekültügyi helyzet fokozódik – a klasszikusok után szabadon.

A politikai és gazdasági menekültek mellett azonban meg kell említeni még a szélsőséges időjárás teremtette körülmények miatt menekülőket is, ami miatt csak 2010-ben 30 millióan menekültek el lakóhelyükről a Guardian brit napilapban megjelent cikk90 szerint.

A cikkben hivatkozott jelentés szerint az egyre súlyosbodó természeti jelenségek a jövőben újabb tízmilliókat fognak lakhelyük elhagyására kényszeríteni és újabb menekülttáborok, illetve kész sátorvárosok kialakítása válik szükségessé, melyek az Európai Unió tagállamainak és azon belül a közös menekültügyi rendszerének újabb kihívásokat fognak várhatóan jelenteni.

 

 

 

 

Irodalom

 

1. Az Európai Parlament 2011. január 20-i ajánlása a Tanácshoz az EU és Líbia közötti keretmegállapodás megkötésére irányuló tárgyalásokról (2010/2268(INI))

http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P7-TA-20...

 

2. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, HVG-ORAC, Budapest, 2007.

 

3. Migrációs politika az Európai Unióban - Tamperétől Hágáig http://www.euvonal.hu/index.php?op=kozossegi_politikak&id=20

 

4. Menekültügyi és bevándorláspolitika

http://circa.europa.eu/irc/opoce/fact_sheets/info/data/policies/freedom/...

 

5. GEMMA: Európai kutatás a migráció területén a hatékonyabb szakpolitikáért, 1. szám, 2008. augusztus http://www.gemmaproject.eu/nlet/GEMMA%20newsletter%201st%20issue-hu.pdf

 

6. Európai menekültügyi és migrációs egyezmény http://www.euractiv.hu/belugyek/linkdossziek/europai-menekultugyi-es-mig...

 

7. European Pact on Immigration and Asylum http://www.statewatch.org/news/2008/sep/eu-european-pact-on-immigration-...

 

8. Az Európai Unió Hivatalos Lapja: P6_TA(2004)0100, Az európai menekültügyi rendszer egységes eljárási rendje, Az Európa Parlament állásfoglalása a menekültügyi eljárásról és a származási területeken történő védelemről (2004/2121(INI)) 15.9.2005 HU C 226 E/227

 

9. dr. Kiss Kinga - dr. Tüske Rita: Az afganisztáni biztonsági helyzet megítélése az aktuális európai joggyakorlatban, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Menekültügyi Igazgatóság, Menedékjogi Osztály, 2009.09.03.

 

10. Annual Activity Report 2009. Directorate General Justice, Freedom and Security

EUROPEAN COMMISSION DIRECTORATE-GENERAL JUSTICE, FREEDOM AND SECURITY

https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:3L01FuZGkVMJ:ec.europa.eu/atw...

 

11. Susan Martin: Refugee and displaced women: 60 years of progress and setbacks, AmsterdamLawForum, VU University, Amsterdam, 2010-29

https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:-Kw9EfhS2mYJ:ojs.ubvu.vu.nl/a...

 

12. Asylum Levels and Trendsin Industrialized Countries. Statistical overview of asylum applications lodged in Europe and selected non-European countries produced and printed by UNHCR (27 march 2012).

http://www.unhcr-centraleurope.org/pdf/resources/statistics/asylum-level...

 

13. A Tanács 2001/55/EK irányelve

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32001L0055:H...

 

14. Baumann Zsófia: A szegénység és fiatalság: az észak-afrikai válság okai

http://kitekinto.hu/iszlam/2011/02/07/szegenyseg_es_fiatalsag_az_eszak-a...

 

15. Annual Risk Analysis 2012-07-17. Frontex

http://frontex.europa.eu/assets/Attachment_Featured/Annual_Risk_Analysis...

 

16. I Centri dell’immigrazione

http://www.interno.gov.it/mininterno/export/sites/default/it/temi/immigr...

 

17. Dublini egyezmény

http://hu.euabc.com/word/301

 

18. Asylum procedure and reception conditions in Italy. The Law Students’ Legal Aid Office, Juss-Buss, Norway. Swiss Refugee Council, SFH/OSAR, Switzerland

https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:JHYX9rVx-90J:www.fluechtlings...

 

19. A menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló irányelv

http://europa.eu/legislation_summaries/justice_freedom_security/free_mov...

 

20. Illegálisan bevándorlók visszatérésével kapcsolatban használt közös normák és eljárások

http://europa.eu/legislation_summaries/justice_freedom_security/free_mov...

 

21. Illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásával szembeni szankciók

http://europa.eu/legislation_summaries/justice_freedom_security/free_mov...

 

22. Átfogó európai migrációs politika

http://europa.eu/legislation_summaries/justice_freedom_security/free_mov...

 

23. Programma comune di reinsediamento UE

http://europa.eu/legislation_summaries/justice_freedom_security/free_mov...

 

24. A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Féléves jelentés a schengeni térség működéséről. 2011. november 1 – 2012. április 30.

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2012:0230:FIN:...

 

25. A „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció VÉLEMÉNYE Tárgy: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a menekültüggyel kapcsolatos Unión belüli szolidaritás fokozása – A jobb felelősségmegosztás és a kölcsönös bizalom javításának uniós ütemterve. COM (2011) 835 final. Brüsszel, 2012. július 3.

PRESS RELEASE Strictly embargoed to 19th April 2012,

http://www.internal-displacement.org/publications/global-overview-press-...

 

26. HÁGAI PROGRAM: A SZABADSÁG, A BIZTONSÁG ÉS A JOG ÉRVÉNYESÜLÉSÉNEK ERŐSÍTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓBAN (2005/C 53/01), Az Európai Unió Hivatalos Lapja: TANÁCS, 2005.3.3. http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2005:053:0001...

 

27. A TANÁCS HATÁROZATA (2008. május 14.) az Európai Migrációs Hálózat létrehozásáról (2008/381/EK), Az Európai Unió Hivatalos Lapja, 2008.5.21. http://epa.oszk.hu/00800/00878/01454/pdf/L_2008_131_0007_0012.pdf

 

28. Giuseppe Campesi: THE ARAB SPRING ANDTHE CRISIS OF THE EUROPEAN BORDER REGIME: MANUFACTURING EMERGENCY IN THE LAMPEDUSA CRISIS

EUI Working Papers

RSCAS 2011/59

http://uniba-it.academia.edu/GiuseppeCampesi/Papers/1148748/The_Arab_Spr...

 

29. Ács Viktória, Bodnár Gergely, Lékó Zoltán, Makra Tímea, Molnár Tamás, Orosz Péter, Ságvári Ádám: A migrációs jog kézikönyve, Complex Kiadó, Budapest, 2009.